Robinhót letartóztatták, és kilenc évre rács mögé kerül

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 10:13
Robinho börtönbe vonul (Fotó: Getty Images)
Előzetes letartóztatását követően megkezdi kilencéves börtönbüntetésének letöltését a százszoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho, akit a 2013-ban, Milánóban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el.

Sajtóinformációk szerint a 40 éves játékos santosi, tengerparti házánál helyi idő szerint csütörtök este szállt be egy rendőrautóba. A brazil legfelsőbb bíróság szerdán döntött úgy, hogy a korábbi labdarúgónak odahaza kell börtönbe vonulnia, hazájában kell letöltenie a börtönéveket.

Robinhóra 2017-ben szabta ki egy olasz bíróság a büntetést. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt egy diszkóban. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, ezért kell Robinhónak otthon börtönbe vonulnia. Az ügy sokáig húzódott, az ítélet megszületése után a játékos ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek, illetve mindent megtesznek azért, hogy a procedúra lezárultáig Robinho szabadlábon maradhasson. A Legfelsőbb Bíróság szerdán utasította el a büntetés felfüggesztésére vonatkozó beadványt.

A Copa América-győztes futballista, aki megfordult a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében visszatért első profi csapatához, a Santoshoz, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A játékost korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.

Minden más foci
2024.03.21. 09:44

Brazíliában kell letöltenie kilencéves börtönbüntetését a szexuális zaklatás miatt elítélt Robinhónak

Az AC Milan, a Real Madrid és a Manchester City egykori játékosát még 2017-ben ítélték el.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik