ENDRICK
Endrick Felipe Moreira de Sousa még csak 18 esztendős, de már évek óta ismeri a nevét a futballelit, hivatalosan 2022 óta a Real Madrid játékosa, de ne szaladjunk ennyire előre. Bár Brazíliában ez korántsem ritka, szegény családban nőtt fel Brazíliavárosban. Apja kezdettől fogva tudta, fia a futballra született, de nem volt pénze rá, hogy beírassa valamelyik futballakadémiára. Endrick szerencséjére azonban felfigyelt rá egy helyi élelmiszerbolt-tulajdonos, Fábio Rodrigues dos Santos, aki saját futballiskolát alapított. Ott kezdődött minden, a fiatal tehetség egyből kitűnt kortársai közül, annak ellenére, hogy nem csak termete, kora miatt is kilógott a mezőnyből. Endrickék a fiú 11 éves korában felkeresték a Sao Paulót, ott azonban pénzügyi okok miatt nem jött létre egyezség, így lett a Palmeiras a célállomás. A patinás brazil egyesület tárt karokkal várta a gyorsan fejlődő csatárt, aki sorra vette a korosztályos lépcsőfokokat. Endrick 169 utánpótlásmeccsen 165 gólt szerzett – néhány olyan emlékezetes szólóval fűszerezve, amelyre az egész világ felfigyelt.
Ekkor már aligha volt kérdés, hogy útja végül Európába vezet, de előbb a Palmeiras felnőttcsapatában bizonyított. Mindössze 16 éves volt, amikor bemutatkozott a klub élvonalbeli együttesében, s negyedik meccsén azonnal duplázott, majd szépen lassan a kezdőben is helyet követelt magának. 2022 elejére szinte az összes topklub sorban állt érte, sajtóhírek szerint a Barcelona, a Paris Saint-Germain, a Manchester United, a Chelsea és a Liverpool is csábította, ő azonban – nem meglepő módon – a Real Madridot választotta. A fiatal dél-amerikai játékosok esetében életbe lépő európai átigazolási szabályok miatt Endrick csak a 18. születésnapját követően csatlakozhatott a fővárosiakhoz, így 2024 nyaráig visszatért a Palmeirashoz, amelyben tovább fejlődött. A transzfer egyébként 40, bónuszokkal együtt összesen 70 millió euróról szólt – ebből egyelőre 47 és fél milliót könyveltek el. Endrick tavaly nyáron érkezett meg a Real Madridhoz, épp akkor, amikor a klub a francia világbajnok klasszist, Kylian Mbappét is szerződtette a csatársorba. A brazil tehetség tudta, emiatt aligha lesz annyit pályán, amennyit szeretne, a madridiak azonban azóta is kitartanak amellett, hogy nem adják kölcsön sehová, fejlődjön náluk úgy, ahogy tud. Nos, Endrick fél idény alatt, jobbára csereként, összesen 18 meccsen jutott szóhoz, 4 gólt szerzett és egy gólpasszt adott.
Emlékezetes találatot jegyzett a VfB Stuttgart ellen a Bajnokok Ligájában, győztes gólt ért el a La Ligában, s összességében jó véleménnyel vannak róla, de kétségtelen, még van miben fejlődnie. Ami a válogatottat illeti, ott már a madridi debütálása előtt, 2023 őszén bemutatkozhatott, azóta összesen 13 meccsnél jár, amelyeken 3 gólt szerzett. Különösen tavaly tavasszal ment nagyot a nemzeti csapatban, amikor egymás utáni két meccsen a két későbbi Eb-döntős, Anglia és Spanyolország kapuját is bevette – az egyik gól győzelmet, a másik döntetlent ért Brazíliának. Ami a játékát illeti, Endrick alacsony, mindössze 173 centiméteres csatár, ugyanakkor zömök, erős, a mezőnyben nehéz elnyomni. Elképesztően érzi a kaput, nem véletlen, hogy hazájában Peléhez hasonlítják (bár a Bobby Charlton becenevet viseli Európában, mert egy interjú során őt nevezte meg példaképének, noha nem láthatta játszani). Még rengeteget kell fejleszteni a döntéshozatali képességén és a passzjátékán, de minden megmozdulásáról lerí a zsenialitás, a potenciál. Óvatosan kell beépítenie a Real Madridnak, főleg Vinícius és Mbappé mellett, de ha sikerül, hamarosan a futballtörténelem egyik legveszélyesebb háromfejű szörnyével állhat fel a Bajnokok Ligája-csúcstartó.
Született: 2006. július 21., Taguatinga Állampolgársága: brazil Sportága: labdarúgás Posztja: csatár Klubjai: Palmeiras (2016–2024), Real Madrid (2024–) Válogatottsága/góljai: 13/3 Piaci értéke: 40 millió euró |
ESTEVAO WILLIAN
Messinho. Ez a becenév sok mindent elárul Estevao Willian Almeida de Oliveira Goncalvesről, akit Brazíliában már évek óta az egyik legnagyobb futballígéretként emlegetnek, de Európában még nem mindenki ismeri a nevét. Nos, Estevao Willian korán felismert tehetségéről csak annyit, hogy a Franca városában született játékos a Cruzeiro akadémiájának növendékeként mindössze tízévesen írt alá professzionális szerződést a Nike-val, minden idők legfiatalabb brazil játékosaként. A gyerekkora óta különleges tehetségként számon tartott cselgép 13 évesen váltott, s csatlakozott a Palmeirashoz, amely – Endrick esetét már ismerjük – napjainkban egyértelműen Brazília legfényesebb utánpótlás-fellegvára. Nevének megismerését jelentősen segítette országszerte, hogy sorra döntötte a korosztályos rekordokat, miközben csapatával folyamatosan címeket nyert – így aztán felnőtt debütálására sem kellett sokat várni.
Estevao 16 évesen mutatkozott be a Palmeiras első csapatában, de a 2023-as bajnoki idényben csak egy meccsen jutott szóhoz – igaz, így is bajnok lett. A tavalyi, 2024-es idényben már alapembernek számított, s vékony testfelépítése ellenére végig borsot tört a védők orra alá – 2000 játékperc alatt 13 góllal és 9 gólpasszal zárt. Miközben már a „nagyok” között is megmutatta magát, a brazil utánpótlásfutballban legendaként emlegetik, hiszen tavaly ősszel Neymar Jr. rekordját megdöntve ő lett a futballtörténet legeredményesebb brazil játékosa az U17-es korosztályban. Több sem kellett a Chelsea-nek: a PL-gigász tavaly nyáron 34 millió eurót fizetett érte a Palmeirasnak, de ez az összeg akár 60 millióra is nőhet bónuszokkal együtt. Az ok, amiért mégsem csatlakozott a londoniakhoz, ugyanaz, mint Endrick esetében: csupán 18 éves kora után lesz rá lehetősége, tehát 2025 júliusában.
Miközben a Chelsea már várja új csodagyerekét, Estevao Willian a brazil felnőttválogatottban is bemutatkozott. Mind a négy eddigi meccsét tavaly ősszel játszotta, gólt nem szerzett, igaz, alig 50 játékperc van a lábában címeres mezben. Ami a játékát illeti, sebessége, robbanékonysága, cselei miatt tényleg emlékeztet Lionel Messire, testfelépítése már kevésbé. Egyelőre kifejezetten nyers labdarúgó, aki jobban élvezi a kötények kiosztását, mint a védekezés felvállalását, ami természetes, de a Premier League-be megérkezve utóbbira is koncentrálnia kell. Lövőtechnikája egészen különleges, érzi a kaput is, a szélről befelé mozgása pedig már most életveszélyes – abszolút elképzelhető, hogy a brazilok megtalálták a régóta várt szupersztár jobbszélsőjüket.
Született: 2007. április 24., Franca Állampolgársága: brazil Sportága: labdarúgás Posztja: csatár Klubjai: Cruzeiro (2017–2021), Palmeiras (2021–2024), Chelsea (2025–) Válogatottsága/góljai: 4/– Piaci értéke: 50 millió euró |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 18-i lapszámában jelent meg.)