Brian Riemer lett a dán válogatott szövetségi kapitánya

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 13:39
Riemer az új szövetségi kapitánya Dániának (Fotó: x.com/dbulandshold)
Brian Riemer lett a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Elődje, Kasper Hjulmand júliusban, az Európa-bajnokság után mondott le.

A 46 éves Brian Riemer az FC Köbenhavn utánpótlását követően az angol Brentford másodedzője volt, majd 2022-től idén szeptemberig a belga Anderlechtnél dolgozott vezetőedzőként.

„Dánia válogatottjának kapitányává válni egy nagy álom, amely most valóra válik. Nagyon büszke vagyok, megtisztelő volt a felkérés. Teljesen készen állok a feladatra és rendkívül motivált vagyok – mondta székfoglalójában Riemer. – Mindent beleadok majd ezért a fantasztikus csapatért és országért. A játékosokkal, a stábbal és az összes dán szurkolóval együtt küzdeni fogunk azért, hogy valami nagyszerűt érjünk el közösen.”

A dánok a 2021-ben rendezett Eb-n elődöntősök voltak, míg az idei kontinenstornán csoportjukban a második helyen végeztek, majd a nyolcaddöntőben kikaptak a házigazda németektől.

A 2022-es katari vb-n a csoportküzdelmeket kvartettjük utolsó helyén fejezték be.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
9 órája

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
15 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik