A Komáromi FC bejelentette a volt MTK-játékos érkezését

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 14:33
Fotó: Komáromi FC
A Komáromi FC bejelentette az MTK-tól távozó Nikolas Spalek szerződtetését.

A komáromi klub pénteken jelentette be a korábban az olasz élvonalban is futballozó szlovák-magyar szélső szerződtetését, Spalek – akinek érkezéséről már mi is írtunk – egy évre írt alá.

Vele együtt egy középpályás is csatlakozott a csapathoz, Dominik Zák kölcsönbe érkezett a cseh MFK Karvinától.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Ilja Beriasvili (grúz, Mezőkövesd), Molnár Rajmund (Szombathelyi Haladás, kölcsön után végleg), Róbert Polievka (szlovák, FK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért: Balogh Máté (BKV Előre), Csenterics Adrián (BVSC-Zugló), Molnár Ádin (Kozármisleny), Szőke Gergő (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Csucsánszky Zoltán, Freyer Kristóf, Molnár Péter, Szolár Dávid
Kiszemeltek:
Távozók: Biben Barnabás (szabadon igazolható), Richlord Ennin (ghánai-kanadai), Kocsis Gergő (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Miknyóczki Ádám (pécsi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Nikolas Spalek (szlovák-magyar, Komáromi FC – Szlovákia), Khaly Iyane Thiam (magyar-szenegáli, szabadon igazolható), Vadnai Dániel, Várkonyi Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Zsóri Dániel (budafoki kölcsön után UTA Arad – Románia, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Merényi Ádám (ismét Budafoki MTE), Zuigeber Ákos (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
17 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Kanta József csatlakozik az MTK felnőttcsapatának stábjához

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 14:02

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Gólerős középpályást igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:23

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12
Ezek is érdekelhetik