Köszönjük, Fideo – Di María búcsúzik az argentin válogatottól

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.14. 15:12
Di Maríától elbúcsúzott a csapat (Fotó. ole.com.ar)
Magyar idő szerint hétfőn hajnali 2-kor Argentína Kolumbia ellen játszik a Copa América döntőjében. Az argentin válogatottól ezen a mérkőzésen búcsúzik a 36 esztendős Ángel Di María, akinek mezzel kedveskedett a csapat az utolsó közös edzésen, amelyet követően a közösségi médiában is érzelmes búcsút vett a klasszis.

Di María az edzésen készült fotókat töltötte fel az Instagram-történetébe, ahol többeknek, mások mellett a családjának és Lionel Messinek is köszönetet mondott. A csapat a Floridai Egyetemen készült, és Di Maríát azután lepték meg a szereléssel, hogy Lionel Scaloni bejelentette, milyen kezdő tizeneggyel lépnek pályára Kolumbia ellen.

Az argentin válogatott mez hátára a következőt írták: „Gracias Fideo”, tehát Köszönjük, Fideo! – ez Di María beceneve, ami magyarul annyit tesz, Tészta.

Üzenete is van az ajándéknak. A kanadaiak elleni elődöntő előtt Messi az öltözői beszédében azt mondta, hogy Di María miatt mindenképpen be kell jutniuk a fináléba. Ennek kapcsán Fideo azt is nyilatkozta: „Mindenemet odaadtam ezért a mezért. Volt, amikor még nem éreztem át teljes mélységében, mit jelent viselni, de most már pontosan tudom. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített eljutnom idáig. Az előttem járó generáció tagjai megtanítottak arra, milyen áldozatot kell hozni a válogatottért, és hogy sohasem szabad feladni. Nehéz meghozni ezt a döntést. Lélekben nem állok készen a búcsúra, de itt az idő.” 

A most 36 esztendős klasszis 2008-ban mutatkozott be a válogatottban, 144 mérkőzésen lépett pályára, 31 gólt szerzett, tagja volt a 2021-ben Copa Américát, 2022-ben világbajnoki címet nyerő albicelestének. Amennyiben szerepel a fináléban, akkor 145-szörös válogatottként vonulhat vissza, ez a szám Lionel Messi (186) és Javier Mascherano (147) után a harmadik legtöbb az argentin labdarúgó-történelemben.

COPA AMÉRICA, EGYESÜLT ÁLLAMOK
DÖNTŐ
Hétfő, 2.00: Argentína–Kolumbia, Miami (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

Minden más foci
2024.07.10. 10:41

„Nem állok készen, de itt az idő” – a búcsúzó Di Maríát meghatotta Messi öltözői beszéde

A csapatkapitány azzal motiválta a többieket: tartoznak a régi társnak azzal, hogy bejutnak a Copa döntőjébe.

 

 

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

VIDEÓ: ollózós góllal tette teljessé Dí María a tizennyolcperces mesterhármasát

Minden más foci
2024.11.24. 10:09

Vb 2026: Vinícius 11-est rontott, Brazília nem nyert Venezuelában; Argentína még rosszabbul járt...

Minden más foci
2024.11.15. 06:07

Messi szerint úgy emlékeznek majd rá az emberek, ahogy akarnak

Minden más foci
2024.11.05. 09:08

Messi: Tudom, hogy ezek lehetnek az utolsó meccseim

Minden más foci
2024.10.16. 11:09

Vb 2026: kiszenvedték a győzelmet a brazilok, Argentína pontokat hullajtott, hatalmas gól okozta Kolumbia vesztét

Minden más foci
2024.10.11. 07:35

Vb-selejtező: Messi visszatér a címvédő argentin csapatba

Minden más foci
2024.10.03. 16:25
Ezek is érdekelhetik