Hagi nem vállalta el a román válogatott irányítását – hivatalos

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.07.29. 17:17
Gheorghe Hagi nem lesz újra román szövetségi kapitány (Fotó: Getty Images)
Visszautasította a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Gheorghe Hagi. A minden idők legjobb román futballistájának tartott 59 éves edző továbbra is saját klubjára, a Farulra kíván koncentrálni.

Az Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőig jutó Románia eddigi szakvezetője, Edward Iordanescu nem kívánta meghosszabbítani lejáró szerződését, ezért a bukaresti szövetség szakmai bizottsága a Farullal két bajnoki címet (2017, 2023) nyerő és az ország legjobb utánpótlás-akadémiáját felépítő Gheorghe Hagit javasolta a válogatott élére. Hagi 2001-ben, abszolút kezdő trénerként már betöltötte a szövetségi kapitányi posztot, de a Szlovénia elleni világbajnoki pótselejtező elvesztése után lemondott.

„Az elmúlt napokban kielemeztem ezt a lehetőséget, mert egyrészt a szövetség feltételeinek is meg kellett volna felelnem, másrészt itt van a Farulnál három éve elkezdett projekt, ahol egy erős klubot akarunk felépíteni. Emiatt pillanatnyilag nem tudom elfogadni a Román Labdarúgó-szövetség felkérését, hogy legyek a válogatott szövetségi kapitánya. Egész biztosan ez volt pályafutásom egyik legnehezebb döntése, mert a válogatott irányítása minden edző álma” – írja Hagi a Farul közösségi oldalain közzétett nyilatkozatában.

Bukaresti sajtóhírek szerint a román szövetség vezetői ezt követően várhatóan a jelöltlista második helyén álló Adrian Mutuval kezdik meg a tárgyalásokat. 

 

Legfrissebb hírek

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

A 60 éves Hagit a mai napig hajtja a futball iránti szenvedély

Minden más foci
2025.02.06. 11:03

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Még nincs döntés a félbeszakadt Románia–Koszovó NL-mérkőzés sorsáról

Minden más foci
2024.11.18. 21:26

Távozik Edward Iordanescu a román válogatott éléről

Foci Eb 2024
2024.07.22. 12:05

Románia: a kormányfő költségvetési támogatást ígért a labdarúgó-akadémiáknak

Minden más foci
2024.07.04. 17:54

Cristiano Ronaldo (egyelőre?) megúszta, több klasszisnak nem volt ilyen szerencséje

Foci Eb 2024
2024.07.04. 16:16

Így hagyta maga után az öltözőt a román válogatott

Foci Eb 2024
2024.07.03. 16:50
Ezek is érdekelhetik