Futsal MK: döntős a Haladás és a Veszprém a férfiaknál

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 21:20
A Haladás VSE bejutott a Magyar Kupa döntőjébe (Fotó: facebook.com/haladasvse)
A címvédő Haladás a Berettyóújfalut, a Veszprém pedig a Maglódot felülmúlva jutott be szombaton a futsal Magyar Kupa férfi döntőjébe, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Elsőként a szombathelyi címvédő biztosította helyét a vasárnapi fináléban. Felipe Conde vezetőedző együttese a negyedik percig kétszer is betalált, majd az első felvonás hajrájában Dróth Zoltán is bevette az MVFC kapuját, így a szünetben háromgólos különbség állt az eredményjelzőn.  
   
A fordulás után sokáig nem esett gól, majd Vas Ádám emelte az üres kapuba a labdát (4-0). Egy perccel később az MVFC is megszerezte első találatát, majd a hajrában ismét szépíteni tudott, ezzel beállította a 4-2-es végeredményt.    
   
A második elődöntőben a Veszprém szerzett vezetést, majd a maglódiak még a szünet előtt szögletből egyenlítettek. A második felvonást két gyors góllal kezdte a Veszprém, ezt követően a Maglód próbált nyomást gyakorolni rájuk, de egy eladott labdából megiramodtak a veszprémiek, a maglódi hálóőr pedig már nem ért vissza a kapu elé (4-1).  
   
A mérkőzés végén a maglódi kapus durván összeütközött egy veszprémi játékossal, aki súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Bohony Bálintot kiállították, a Veszprém pedig értékesítette a szabálytalanságért járó büntetőt (5-1) és 2021 után újra bejutott az MK-döntőbe. A vasárnapi döntőt az M4 Sport+ élőben közvetíti.  

FUTSAL MAGYAR KUPA
Férfiak
Elődöntő
Haladás VSEMezei-Vill FC Berettyóújfalu 42 (30)
Gólszerzők: Vas (3., 34.), Longo (4.), Dróth (20.), illetve Nagy (35.), Da Silva (40.)

1. FC VeszprémMAG-LOG Maglódi TC 51 (11)
G.: Gerencsér (11., 23.), Kártik (22.), Fellembek (39.), Bognár (40.), illetve Sallai (16.)
Kiállítva: Bohony (40.)

NŐK
ELŐDÖNTŐ
Debreceni EACTFSE 20 (10)
G.: Üveges (19.), Krascsenics (35.)

2F-BAU Tolna-MözsSalgótarjáni VSE 41 (30)
G.: Nagy (2., 23.), Folk (3.), Kiss (11.), illetve Bujtár-Bokor (40.)

A VASÁRNAPI PROGRAM
Női döntő:
Debreceni EAC2F-BAU Tolna-Mözs 13.00
Férfi döntő:
Haladás VSE1. FC Veszprém 16.30
 

 

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

Futsal NB I: nem bírt otthon a Berettyó az újonccal

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 21:04

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14
Ezek is érdekelhetik