Bozsik József: Egyenrangú ellenfelek tudunk lenni bárkivel

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 17:52
Bozsik József szerint a Lendva túlteljesített az idényben
A Lendva a második helyen végzett a szlovén másodosztályban, így osztályozón harcolhatják ki az első osztályba kerülést. A csapat vezetőedzője, Bozsik József nyilatkozott a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

 

A bajnoki címtől két ponttal maradt el a Lendva a szlovén másodosztályban. Bozsik József vezetőedző így összegezte az évet: „Mondhatjuk, jó idényt zártunk. Nyilván kicsit csalódottak vagyunk, hiszen egy győzelemmel akár az első helyre ugorhattunk volna. Két fordulóval a vége előtt még a tabella élén álltunk, de ilyen az élet, ilyen a futball.”

„Az idény előtt az volt a cél, hogy hasonló alapokra helyezzük a klub működését, ahogy az a ZTE-nél van. Az első év túlteljesítés mind a felnőttcsapat, mind az utánpótláscsapatok terén” – fogalmazott Bozsik József, aki hozzátette, nem volt elvárás a feljutás, hanem egy szép álom.

A Lendva a Radomlje ellen küzd meg a feljutásért. Az első mérkőzést csütörtökön, míg a visszavágót 26-án, vasárnap rendezik meg. „Első osztályú csapattal játszani nagy kihívás. Az idényben már kétszer is játszottunk élvonalbeli csapat ellen a kupában. Egyenrangú ellenfelek tudunk lenni” – értékelt az osztályozót illetően Bozsik.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Bajnoki címmel érne fel a nyolcadik hely Bozsik József szlovén csapata számára

Minden más foci
2025.01.18. 09:24

Elkezdődött a Bozsik 100 Emlékév

Magyar válogatott
2024.11.28. 14:06

Bozsik 100 Emlékévet hirdetett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2024.11.26. 21:03

Bozsik József: A szlovén topcsapatok az NB I-ben is a dobogóért harcolnának

Minden más foci
2024.09.30. 19:47

Népsport: szívvel-lélekkel – Bozsik József a kapitány

Népsport
2024.09.28. 10:48

A Népstadion-építő Bozsik fiú is ott volt a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2024.09.11. 15:57

Az Empoliból a szlovén élvonalba szerződött a fiatal magyar védő

Légiósok
2024.07.15. 17:05

A legendás Bozsik József a remény kapitánya volt...

Magyar válogatott
2024.06.24. 10:47
Ezek is érdekelhetik