Sztanyiszlav Csercseszov lapunknak elmondta, újabb szaúdi ajánlatot utasított vissza

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 12:54
AFPSztanyiszlav Csercseszov újabb szaúdi ajánlatot utasított vissza (Fotó: AFP)
Továbbra is kapós a Ferencváros korábbi orosz-oszét vezetőedzője. Sztanyiszlav Csercseszovot ismét busás pénzért csábítják Szaúd-Arábiába, ám a tréner egyelőre visszautasította az ajánlatot – a trénert Moszkvában értük utol, ahol fia lakásának felújítását felügyeli.

Sztanyiszlav Csercseszov nem szeret kapkodni. A 60 esztendős 2021 decembere, és 2023 júliusa között irányította a zöld-fehéreket, a csapat éléről az emlékezetes feröeri KÍ Klaksvík elleni, 3–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-selejtezőt követően menesztették azonnali hatállyal. A korábbi orosz szövetségi kapitányt azóta több országból is keresték, Oroszországból és a Közel-Keletről is voltak ajánlatai, ám Sztanyiszlav Csercseszov egyelőre mindet elutasította.

A neves tréner szerdán újabb komoly megkeresést kapott Szaúd-Arábiából, ahová mesés fizetéssel próbálták csábítani. Sztanyiszlav Csercseszov a menesztését követően ausztriai otthonában, Tirolban gyűjtött erőt az újabb munkához, ezúttal Moszkvában értük utol, aki videóhívásunkkor még az orosz főváros azon részét is megmutatta kameráján keresztül, ahol éppen volt.

„Néhány napja Moszkvában vagyunk a feleségemmel. A fiunk edzőtáborban van, most szakítottunk időt a lakásának felújítására, amíg ő távol van, mi felügyeljünk a munkálatokat. Ami a labdarúgást illeti, továbbra sem értem, miért így kellett távoznom a Ferencvárostól, de ez legyen az én bajom… Több helyről kerestek azóta, néhány órával ezelőtt éppen Szaúd-Arábiából hívtak, hogy végre adjam be a derekam, és menjek oda.”

A neves tréner egyelőre elutasította az ajánlatot, mondván csak akkor vállal el újabb feladatot, ha mentálisan is teljesen késznek érzi magát a kihívásra.

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik