Ázsia-kupa: Katar tizenegyesekkel búcsúztatta Üzbegisztánt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 19:53
Qatar v Ecuador: Group A - FIFA World Cup Qatar 2022
Pedro Miguel belőtte a saját tizenegyesét, Katar továbbjutott (Archív fotó: Getty Images)
A házigazda Katar 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel búcsúztatta Üzbegisztánt, és bejutott az Ázsia-kupa elődöntőjébe.

A hazai pályán játszó katari együttesnek alaposan feladta a leckét Üzbegisztán, amely némi meglepetésre veszélyesebben indított a találkozón. Mégis a házigazda szerzett vezetést, igaz, ehhez kellett Otkir Yusupov hathatós segítsége – az üzbég játékos ugyanis öngólt vétett a 27. percben.

A vendégek nem törtek meg, és a folyamatos próbálkozások az 59. percben meghozták az eredményét, Odiljon Hamrobekov egyenlített. A folytatásban nem esett újabb gól, jöhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás, ahol óvatosak voltak a csapatok, nem forogtak veszélyben a kapuk – vagyis jöhetett a tizenegyespárbaj.

Az idegek csatájában egyik csapat sem brillírozott, a katariak kétszer is hibáztak, ám az üzbégek még pontatlanabbak voltak – ők három tizenegyest rontottak el, így tovább élnek a katari remények, a házigazda készülhet az elődöntőre, ahol Irán lesz az ellenfele. 

ÁZSIA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Katar–Üzbegisztán 1–1, tizenegyesekkel: 3–2 (Yusupov 27. – öngól, ill. Hamrobekov 59.)
KORÁBBAN
Irán–Japán 2–1 (Mohebi 55., Dzsahanbahs 90+6., ill. Horita 28.)

Pénteken játszották:
Dél-Korea–Ausztrália 2–1 (Hvang Hi Csan 90+6. – 11-esből, Szon Hung Min 104., ill. Goodwin 42.) – hosszabbítás után
Kiállítva: O'Neill (105+4., Ausztrália)
Jordánia–Tádzsikisztán 1–0 (Hanonov 66. – öngól)

 

 

Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Szaúd-Arábia futballistái nehezen kiharcolt győzelemmel léptek egyet a vb felé

Foci vb 2026
2025.10.08. 22:21

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Fabio Cannavaro lett az üzbég szövetségi kapitány – hivatalos

Foci vb 2026
2025.10.06. 14:31

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
2025.08.21. 13:39

Olimpia 2036: Katar megkezdte az egyeztetést a NOB-bal

Egyéb egyéni
2025.07.22. 16:06
Ezek is érdekelhetik