ANK: közel volt a tragédiához a gambiai válogatott egésze

Vágólapra másolva!
2024.01.11. 13:42
null
Ezzel a géppel utazott a gambiai válogatott (Fotó: bbc.co.uk)
Kis híján tragédiába fulladt az Afrikai Nemzetek Kupájára tartó gambiai válogatott utazása: a nyugat-afrikai ország válogatottját Elefántcsontpartra szállító repülőgépen ugyanis meghibásodott az oxigén ellátásért felelős berendezés.

A 2021 után az ANK-ra másodszor is kijutó gambiai válogatott Szaúd-Arábiából érkezett vissza az ország fővárosába, Banjulba, egy 32 órás repülőút után, majd egy kisebb gépet kapott a csapat, amivel Elefántcsontpartra kellett volna repülniük. Mindez a gambiaiak nyolcszoros válogatott védőjének, Saidy Jankónak az Instagramra felöltött videója melletti posztszövegéből derül ki.

„Már ahogy a gépre átszálltunk, rögtön éreztük, hogy mennyivel melegebb van, mindenki rögtön izzadni kezdett. A személyzet azt mondta, hogy a klíma majd beindul, ha felszálltunk. Az embertelen hőség és a kialakuló oxigénhiány miatt sokaknak megfájdult a feje, szédülni kezdtek, ráadásul a felszállás után többen hirtelen el is aludtak. A helyzet a levegőben csak rosszabb lett, így a pilótának végül nem maradt más választása, mint, hogy visszaforduljon és kilenc perccel az indulás után leszállt Banjulban.

Janko szerint sokkal rosszabb véget is érhetett volna a történet, ha nem fordul vissza a gép, és a levegőben kifogy az oxigén.

A kontinentális Afrika legkisebb területű országának labdarúgó-válogatottja szerencsésen átvészelte a kalandot, a csapat végül még nem utazott el a torna helyszínére. A hibás gépet üzemeltető Air Ivory Coast ugyanis ugyanazzal a géppel akarta később elvinni a csapatot Elefántcsontpartra, ám a gambiai küldöttség nem volt hajlandó erre.

„A csapatkapitánnyal, Omar Colleyval egyeztetve úgy döntöttünk, ezzel a géppel nem utazunk. Ha nem kapunk másik gépet, akkor lehet, hogy nem utazunk el a kupára. A futballpályán akarunk harcolni és meghalni az országért, nem pedig azon kívül” – fogalmazott Tom Saintfiet, a gambiaiak szövetségi kapitánya a BBC Sport Africának.

Az Afrikai Nemzetek Kupája szombaton kezdődik és február 11-ig tart. Gambia a C-csoportba került Szenegál, Kamerun és Guinea társaságában, az első mérkőzését játssza Szenegál ellen.

AZ AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT:
Nigéria, Egyenlítői Guinea, Elefántcsontpart, Bissau-Guinea
B-CSOPORT: Ghána, Zöld-foki-szigetek, Mozambik, Egyiptom
C-CSOPORT: Szenegál, Kamerun, Gambia, Guinea
D-CSOPORT: Algéria, Mauritánia, Burkina Faso, Angola
E-CSOPORT: Namíbia, Dél-Afrika, Tunézia, Mali
F-CSOPORT: Marokkó, Tanzánia, Kongói DK, Zambia
A csoportokból az első két helyezett mellett a legjobb négy csoportharmadik jut az egyenes kieséses szakaszba.

Legfrissebb hírek

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Elefántcsontpart: nyerges vontatón parádéztak az ANK-győztes válogatott tagjai – videó

Minden más foci
2024.02.13. 10:35

Afrika-kupa: ezt hallani kell, a Waka Wakát énekelte a kommentátor a tizenegyespárbaj alatt – videó

Minden más foci
2024.02.04. 12:14

Algéria: Zidane nemet mondott a válogatott kispadjára – sajtóhír

Minden más foci
2024.01.29. 12:08

Afrika-kupa: Marokkó győzött, ezzel megmentette a nagy blamától Elefántcsontpartot

Minden más foci
2024.01.24. 23:08
Ezek is érdekelhetik