MLS: Chielliniék későn ébredtek, a Columbus háromszoros bajnok – videó

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 00:46
null
Giorgio Chiellini üldözi az első gólt szerző Cucho Hernándezt (Fotó: Getty Images)
A Columbus Crew nyerte meg az amerikai profi labdarúgó-bajnokságot, miután a döntőben 2–1-re legyőzte a Los Angeles FC-t.

A rájátszás legjobb kiemeltjeként hazai pályán játszhatott döntőt a Columbus Crew, ez pedig nagy lökést adott az ohióiaknak, akik veszélyesen kezdték a mérkőzést, majd több nagy helyzet után tizenegyesből szereztek vezetést a sárga-fekete színekben úszó, Lower.com Field nevű stadionjukban. Diego Palacios kezezése után a 33. percben Cucho Hernández lőtt laposan a kapu jobb oldalába.

A vezetés adta lendületből kifért egy második találat is: Malte Amundsen szenzációs hosszú indítása után Yaw Yeboahnak már nem volt nehéz dolga közelről.

A szünet után már visszafogottabb volt a Columbus, a Los Angeles pedig ment előre az egyenlítésért. Ez nem sikerült Chielliniéknek, egy szépítő gólt azonban sikerült bepofozniuk a 74. percben: labdát veszítettek az ohióiak, Jesús Murillo előre tört, majd megtalálta a tizenhatoson belül magára maradt Denis Bouangát, akinek az első próbálkozását még védte a kapus, a kipattanót azonban bevágta közelről a gaboni.

A Columbus Crew 2008 és 2020 után, története során hatmadszor hódította el az MLS-kupát, míg a Los Angeles FC nem tudta megvédeni bajnoki címét.

A győztes Columbus Crew (Fotó: Getty Images)
A győztes Columbus Crew (Fotó: Getty Images)

MLS, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ
Columbus Crew–Los Angeles FC 2–1 (2–0)
Columbus, 20 371 néző
Gólszerző:
Cucho Hernández (33.– 11-esből), Y. Yeboah (37.), ill. Bouanga (74.)

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
23 órája

Visszavonult az Arsenalban is szereplő 72-szeres válogatott támadó

Minden más foci
2025.05.28. 11:17

MLS: Sallói gólt szerzett, majd elhunyt korábbi csapattársára emlékezett

Légiósok
2025.05.25. 08:27

MLS: Sallói Dániel gólpasszt adott, csapata kétgólos hátrányból mentett pontot

Minden más foci
2025.05.15. 06:49

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
2025.05.11. 08:30

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24
Ezek is érdekelhetik