Lázok János: Tipikus magyar labdarúgó voltam, annak minden erényével és hibájával együtt

– Harminckilenc évesen alacsonyabb osztályban akár futballozhatna is még. Nem hiányzik a játék?
– Jó lenne játszani, de fáj mindenem… – mondta lapunknak Lázok János, aki az élvonalban 242 mérkőzésen lépett pályára, a nyár vége óta pedig az NB III-as Eger csapatát irányítja vezetőedzőként. – Nyolc éve megműtötték a gerincemet, kiszakadt a sérvem, és bár utána Újpesten még visszatértem a pályára, egy évvel később abbahagytam a futballt.

– A fájdalmak miatt?
– Is. Mehettem volna vidékre, több helyre hívtak, de nem akartam költözni, nyakamba venni az országot. A párommal Gödön telepedtünk le, jól érezzük magunkat a környéken, harminckét évesen dönteni kellett, játszom még három-négy évet, vagy elkezdem felépíteni a labdarúgás utáni életemet.

– És jól döntött? Megérte?
– Nehéz döntés volt és rettentően fájt. De… Megfontolt és – utólag visszagondolva – helyes döntést hoztam. Játékoskoromban is sokszor azon gondolkodtam, mi lesz, ha abbahagyom a játékot. A pénzemet ingatlanokba fektettem, és a cégem eljutott arra a szintre, hogy már többet kellett vele foglalkoznom. A célom viszont egyértelmű volt, ha anyagilag biztos lábakon állok, edzőként vissza szeretnék térni a labdarúgásba. Ez tesz igazán boldoggá.

A LETÁMADÁSON ALAPULÓ, INTENZÍV JÁTÉKOT KEDVELI

– Az idény elején az NB III-as Eger együttesét vette át, és a kiesőzónából az ötödik helyre navigálta a csapatot. Egykori csatárként a támadófutballt részesítette előnyben?
– Konkrét elképzelésem van a labdarúgásról, és volt már játékoskoromban is. Nem szeretném zöldfülű edzőként megmondani a tutit, de amit játszatni szeretnék a csapatommal, némileg különleges. Látványos futball kell, amit a játékosaim is élveznek. Arra mindenki mérget vehet, sok előreívelt labda nem lesz a játékunkban… Néhány hónapja irányítom az Egert, és nagyon büszke vagyok rá, hogy már most látszik, mit szeretnénk játszani.

– Honnan merített az elképzeléseihez?
– Több mint húsz éve vagyok Barcelona-szurkoló, több száz Barca-meccset láttam. Pep Guardiola munkássága rendkívül nagy hatással volt rám. De tetszik Diego Simeone csapatának védekezése is, a tizenhatoson belüli munkája egészen elképesztő. De a legtöbbet a játékoskoromból merítek…

– Jegyzetelt?
– Igen. Hol lehet könnyen felvenni a labdát, melyek azok az átvételek, amelyekkel sorokat lehet átjátszani, vagy éppen hogy az első labdaérintés fontossága mennyire meghatározó, és még sorolhatnám… Szükség van bal, illetve jobb bekkre is, aki fel-le fut a pálya szélén, de szerintem erre a posztra olyan középpályást is lehet tenni, aki labdatartásban erős. Rengeteg ötletem van, amit szeretnék megmutatni. Nekünk, magyaroknak a kreativitás a vérünkben van, csak agyalnunk kell a dolgokon. Eszem ágában sincs másolni Mourinhót vagy Guardiolát, hiszen ha utánuk mész, mindig le leszel maradva egy lépéssel. Igenis kellenek a saját ötletek!

HÁROM „SZABADKÁRTYA” JÁR MINDEN JÁTÉKOSNAK

– Szigorú a házirend az öltözőben?
– Egyáltalán nem. Talán azért sem, mert annak idején magam is hajlamos voltam a könnyelműségre. Elmondtam a srácoknak, nálam csak az számít, az edzésen, a mérkőzésen ki miként teljesít, miként oldja meg a rá bízott feladatot. Ha a produkció megfelelő, tőlem a fejük tetejére is állhatnak. Csakis a teljesítmény számít! Nincsenek kedvencek, az játszik, aki a posztján a legjobb. Könnyen megtaláltam a közös hangot a játékosokkal, bátran odajönnek hozzám, bármi gondjuk van. Olyan is előfordult, hogy az edzés előtt odalépett egyikük, még ki sem nyitotta a száját, máris tudtam, kamuzik valamit, hogy ne kelljen edzenie, mert egyszerűen nincsen kedve.

– És? Hogyan reagált?
– Az eset után összehívtam a játékosokat, azt hitték, letolom őket. Ehelyett elmondtam nekik, mindenkinek felírjuk egy táblázatba a nevét, és egy idényben bárki odajöhet hozzám háromszor, hogy nincs kedve edzeni és kész. Láttam rajtuk, nagyon meglepődtek. Olyan edző vagyok, aki nem felejtette el, milyen játékosnak lenni. Az a táblázat azóta is üres, senki sem jött oda, hogy kihagyná a tréninget.

– Fogékonyak a fiatalok a munkára, az ötleteire?
– Nagyon, és minden percét élvezem a munkának. Küldetésnek tekintem, hogy bebizonyítsam, a magyar fiatalokra is lehet bátran alapozni, bedobni őket a mély vízbe. Hogy valamit nem csinálunk rosszul, jól mutatja, hogy szinte minden meccsünk után odajött hozzám az ellenfél edzője, és gratulált, mennyire nehéz ellenünk futballozni. Segítőmmel, Pál Andrással képesek vagyunk órák hosszat a labdarúgásról beszélgetni, ötletelni. Tizennégy meccsen mindössze kilenc gólt kaptunk, pedig, ugyebár, támadófutballt játszunk, passzolunk, letámadunk és minden meccsen nagy a labdabirtoklási fölényünk.

– Játékosként számtalan élcsapatot megjárt. Edzőként meddig jutna?
– Lentről szerettem volna kezdeni, csakúgy mint játékoskoromban. És ugyanúgy szeretnék eljutni az NB I-ig. Egerben jól érzem magam, el sem akartam hinni, amikor a szurkolók az utolsó mérkőzésünk után a nevemet skandálták. Ezek szerint nekik is tetszik, amit tőlünk látnak a pályán. Egernél most jobb helyen nem is lehetnék. Aztán majd jöhet az NB II, és remélem, egyszer valamelyik korábbi NB I-es klubomnak is lehetek a vezetőedzője.

AZONNAL BESZIPPANTOTTA AZ EDZŐI SZAKMA

– Játékosként kihozta magából a maximumot?
– Sajnos nem. Nagyon nem… A mai napig fáj, hogy mindössze kétszer voltam válogatott. Holott, ha megnézem az egykori csapattársaimat, ők hányszor játszottak a válogatottban, hiányérzetem van. Sajnos számtalan sérülés hátráltatott, a pályafutásom alatt nem kevesebb mint tíz műtéten estem át. Edzőként ebben is szeretném a játékosaimat segíteni, ők ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én.

– Azért a tíz műtét nem kevés…
– A lágyékomat, a térdeimet, a gerincemet is műtötték, a bokaszalagommal két-három hetente voltak gondok. Egyszer kiszámoltam, a karrieremből minimum három évet elvettek a különböző sérülések. Márpedig egy-egy sérülés után hetek, hónapok kellenek, hogy az ember újra formába lendüljön. Ezért fontos a pluszmunka és a profi életmód.

– Nem tart az edzői élettől? Állandóan költözni…
– A barátaim, a családtagjaim bolondnak is néznek, miért vonz az edzői szakma. Iszonyúan nehéz munka, folyamatos a stressz, állandó az eredménykényszer, és a közeg, ami a magyar focit körbeveszi, olykor egészen durva. De már játékosként eldöntöttem, hogy egyszer tréner lesz belőlem! Szerencsére jól kezelem a nehéz helyzeteket, márpedig ebben a szakmába ez nagy előny.

– Utolsó hat mérkőzésükön veretlenek maradtak az Egerrel, úgy, hogy az első helyezett Putnokot és a második Cigándot is megverték. Ennyire összeért a csapat?
– Remélem, senki sem tart okostojásnak, mert volt néhány sikeres meccsem az NB III-ban, de még én sem számítottam rá, hogy ennyire sikerül átadnom az elképzeléseimet a játékosoknak. Sok edző elméletben nagyon felkészült, de jóval nehezebb a gyakorlatban átadni a tudást, hogy ami a fejében van, a pályán tükröződjön. Szakvezetőként az egyik erősségem az lehet, hogy tudok a magyar játékosok fejével gondolkodni. Mert lássuk be, én is tipikus magyar labdarúgó voltam annak minden erényével és hibájával együtt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 16-i lapszámában jelent meg.)