Labdarúgás: beválasztották a Hírességek Csarnokába a magyar származású kapust

Vágólapra másolva!
2023.12.03. 10:31
null
A Manchester Unitedben is megfordult Tim Howard (Fotó: AFP)
Beválasztották az Egyesült Államok nemzeti labdarúgó Hírességek Csarnokába a magyar származású kapust, Tim Howardot. Hivatalos beiktatása május 4-én lesz a texasi Friscóban.

Szombaton tartották azt a választást, amelyen az derült ki, hogy a jelöltek közül ki lesz tagja a U.S. National Soccer Hall of Fame-nek. Howard – aki először volt választható – a lehetséges 48 szavazatból 46-ot kapott.

„Amikor futballozol, igyekszel a szeretetért és a dicsőségért játszani, és remélhetőleg közben véghez viszel néhány dolgot is” – fogalmazott a 44 éves Howard, amikor közölték vele beválasztásának hírét.

„Ilyen pillanatokra nem gondolhatsz, lehajtod a fejed és keményen dolgozol. Mindig is mondtam, hogy egy New Jersey-i gyerek vagyok, aki élvezi futballt, megtanult versenyezni és megtanulta szeretni a játékot.”

A magyar ősökkel bíró kapus 121-szer játszott az amerikai válogatottban 2002 és 2017 között, szerepelt többek között a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon is. Miután 1998 és 2003 között az észak-amerikai profi ligában (MLS) érdekelt New York/New Jersey MetroStars alkalmazásában állt, az angol Premier League-ben folytatta. Tizenhárom idény alatt megfordult a Manchester Unitedben (2003–2006) és az Evertonban (2006–2016). 2004-ben őt választották meg a liga legjobb kapusának. A szigetországi évek után visszatért az MLS-be, a Colorado Rapidshoz (2016–2019), végül a másodosztályú Memphistől – amelyben kisebbségi tulajdonos és sportigazgató is egyben – vonult vissza 2020-ban.

Howard édesanyja, Fekete Eszter szüleivel és testvérével az 1956-os forradalom leverése után hagyta el Magyarországot, és Tim 1979-ben a New Jersey állambeli North Brunswickban született.

Legfrissebb hírek

Manny Pacquiao bekerült az ökölvívó Hírességek Csarnokába

Ökölvívás
2024.12.06. 10:13

Iváncsik Gergő bekerült az EHF Hírességek Csarnokába

Kézilabda
2024.12.04. 13:27

Jégkorong: Kangyal Balázst csütörtökön iktatják be a hazai Hírességek Csarnokába

Jégkorong
2024.11.06. 13:05

Tim Howard: Guardiola tönkretette a futballt

Minden más foci
2024.09.24. 18:13

Kabos Endre bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

Egyéb egyéni
2024.08.22. 18:15

Hősök, példaképek: halhatatlanok – az úszó Hall of Fame magyar tagjai

Képes Sport
2024.03.26. 15:40

Ashley Cole bekerült a Premier League Hírességek Csarnokába

Angol labdarúgás
2024.03.25. 14:27

Gyurta Dániel bekerül az úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2024.02.28. 21:24
Ezek is érdekelhetik