Manny Pacquiao bekerült az ökölvívó Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2024.12.06. 10:13
Manny Pacquiao bekerült az ökölvívó Hírességek Csarnokába (Fotó: Getty Images)
A nyolc súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett ökölvívó legenda, Manny Pacquiao bekerült a Nemzetközi Hírességek Csarnokába.

A profi ökölvívástól már visszavonult, 45 éves Fülöp-szigeteki bokszolót – aki 2016 és 2022 között szenátor volt hazájában – csütörtökön választották be a legnagyobbak közé, és június 8-án iktatják be a New York állambeli Canastotában található Nemzetközi Hírességek Csarnokába.

Pacquiao mellett az amerikai Vinny Paz és Michael Nunn is bekerült. Előbbi egy autóbalesetben elszenvedett komoly gerincsérülés után tért vissza a ringbe, életéről pedig 2016-ban film is készült, utóbbi pedig két súlycsoportban szerzett világbajnoki címet 1984 és 2002 között. Összesen 14 bokszolót választottak be a Hall of Fame-be.

„Ez egy nagyszerű karácsonyi ajándék. Pályafutásom során, profi harcosként és közalkalmazottként is arra törekedtem, hogy becsületet szerezzek hazámnak, a Fülöp-szigeteknek, és filippínó honfitársaimnak szerte a világon” – mondta Pacquiao, akinek mérlege hivatásos ökölvívóként 62 győzelem (39 KO), nyolc vereség és két döntetlen. Hozzátette: hálás azért, hogy júniusban részesülhet a bokszvilág legnagyobb elismerésében, és csatlakozhat a nemzeti hősként emlegetett Gabriel Elorde-hoz, valamint edzőjéhez, az amerikai Freddie Roach-hoz.

 

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik