Labdarúgás: A világfutball nemet mondott a Szuperligára – sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2023.12.22. 11:20
null
Ismét heves ellenállásba ütközött az Európai Szuperliga ötlete (Fotó: Getty Images)
Címkék
A nemzetközi sajtó leginkább az európai kluboktól várt támogatás hiányát emelte ki, amikor az Európai Unió bíróságának csütörtöki ítéletéről írt, mely szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását.

NAGY-BRITANNIA
Daily Mirror:
„A futball nem eladó. A csütörtöki ítélet azonban fájdalmas lehet a Premier League-nek és más bajnokságoknak, mert megnehezíti számukra, hogy megakadályozzák a topcsapatokat abban, hogy pénzt keressenek.”

The Guardian: „Az UEFA közleménye után napvilágot látott támogató nyilatkozatok özöne azt sugallja, hogy egyelőre nincs egyetértés a status quo megváltoztatására. A Real Madrid és az FC Barcelona az a két klub, amely erősen támogatja a Szuperligát.”

SPANYOLORSZÁG
Marca:
„A bíróság a Szuperligának adott igazat, de a futballvilág nem támogatja ezt a modellt.”

As: „A Szuperliga rendben van. A küzdelem folytatódik.”

Sport: „Az FC Barcelona és a Real Madrid történelmet ír. Joan Laporta és Florentino Pérez ünnepli a döntést, amely lehetővé teszi a Szuperliga számára, hogy óriási lépést tegyen a labdarúgás forradalmasításában.”

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
„Szuperliga, a világ futballja nemet mond rá.”

FRANCIAORSZÁG
L'Équipe:
„Szuperliga, a szuper zűrzavar. A legtöbb európai csapat ellenzi az új versenysorozatot, amelynek a menetrendje még csak tervekben létezik.”

AUSZTRIA
Kurier:
„Szabad az út a Szuperliga számára? A labdarúgás fordulópont előtt áll. Az Európai Bíróság olyan ítéletet hozott, amely felforgathatja a futball és a sport világát.”

SVÁJC
Blick:
„Ezt a döntést elsőre nehéz lehet megérteni a megszokott rendszerhez ragaszkodó embereknek. Ugyanakkor számukra bíztató lehet, hogy a Szuperliga valószínűleg sosem lesz valóság. Ez ugyanis egy pofon a FIFA-nak és az UEFA-nak is. Az általuk természetesnek vett autokráciájuk törvényt sért.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik