Vb 2030: Southgate nem lelkesedik a bejelentett lebonyolításért

Vágólapra másolva!
2023.10.06. 10:28
null
Gareth Southgate (Fotó: Getty Images)
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint kérdéseket vet fel az esélyegyenlőséget illetően az, hogy a 2030-as világbajnokságot hat országban, három kontinensen bonyolítják le.

A nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsa szerdán közölte, hogy Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezheti a 2030-as vb-t, de az első három mérkőzésnek – centenáriumi ünnepséggel egybekötve – Uruguay, Argentína és Paraguay ad otthont, mivel az első világbajnokságot 1930-ban Uruguayban rendezték.

„Az a nagy gondom ezzel, hogy sérül az esélyegyenlőség” – nyilatkozott az angol szakvezető, aki arra utalt, hogy bár a részleteket egyelőre nem ismeri, lesznek csapatok, melyeknek nagy távolságra kell utazniuk és közben jelentős időzónaváltáson is átesnek – akár kétszer is, az oda- és a visszaút alkalmával –, ráadásul amint megérkeznek Spanyolországba, Portugáliába vagy Marokkóba, olyan ellenfelekkel mérkőznek meg néhány napon belül, amelyek végig helyben maradtak.

Utalt arra, hogy a 2021-ben lebonyolított Európa-bajnokság is számos országban zajlott, de a 2030-as világbajnokság széttagoltabbnak tűnik neki, a távolságokat és az időzónákat tekintve.

„Az alapján, amit látok, nem vagyok ennek az elképzelésnek a rajongója” – jelentette ki.

Példaként említette: előfordulhat, hogy az argentinokkal Buenos Airesben kell majd játszani, márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy ilyen meccsre az argentin fővárosban vagy Casablancában kerül sor.

A 2026-os – már nem 32, hanem 48 csapatos világbajnokságnak – Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó a házigazdája. Az azt követő világbajnokságon ugyancsak 48 válogatott vesz majd részt.

Marco Rose is kritizálta a FIFA döntését
„Szerintem ez szégyen, de inkább hülyeségnek nevezném – idézi a Kicker az RB Leipzig mesterét. – Ha a FIFA talál egy pályát a Mount Everesten, attól tartok, hogy egy nap ott is játszanunk kell majd.”

 

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Vb 2026: Tuchel igyekszik levenni az esélyesség terhét a játékosairól

Foci vb 2026
2025.10.09. 10:18

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18
Ezek is érdekelhetik