UEFA: továbbra sem játszhatnak az orosz utánpótláscsapatok

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 13:43
null
Az UEFA döntött, továbbra sem játszhatnak az orosz utánpótláscsapatok (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem játszhatnak mérkőzést az orosz utánpótlás-válogatottak, miután az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) október 10-i, nyoni ülésén tárgyalta volna az ügyet, de végül a napirendi pontot visszavonták.

 

A Sky Sports újságírója, Rob Harris, a New York Timesnál dolgozó Tariq Panja, illetve az AP hírügynökség is arról számolt be, hogy az orosz utánpótláscsapatok szerepeltetése hatalmas kritikát kapott, az ellenzék miatt pedig lehetetlen ésszerűen megvalósítani a javaslatot.

Az AP arról írt, hogy az UEFA a végrehajtó bizottság keddi ülésén döntött a visszavonás mellett.

„A napirendi pontot visszavonták, mert nem találtak olyan technikai megoldást, amely lehetővé teszi az orosz csapatok játékát” – fogalmazott az Associated Press, azok után, hogy az UEFA szeptember végén még úgy döntött, megnyitja a kaput az orosz U17-es csapat előtt, amelyet Ukrajna orosz inváziója miatt zártak ki a versenyből, a korosztályos válogatott pedig az akkori feltételek szerint az orosz zászló, nemzeti himnusz és válogatott felszerelés nélkül, Oroszországon kívül játszotta volna a meccseit.

Az AP szerint az UEFA 55 tagszervezete közül legalább 12 jelezte, hogy csapataik megtagadják az orosz válogatottak elleni mérkőzéseket.





 

Legfrissebb hírek

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16
Ezek is érdekelhetik