Játékossors: Hallgatnod kell a testedre – Eden Hazard visszavonult

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 11:25
null
Eden Hazard Király-kupa-sikerrel zárta le a pályafutását (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Eden Hazard – a Real Madridban, a Chelsea-ben és a Lille-ben is megforduló, még mindig csak 32 éves belga válogatott szélső az Instagram-oldalán jelentette be a döntését.

Hallgatnod kell a testedre, és a megfelelő pillanatban kell megálljt parancsolj magadnak. Tizenhat év és több mint hétszáz lejátszott mérkőzés után úgy döntöttem, hogy befejezem a profi labdarúgást. Valóra váltottam az álmomat és a világ számos pályáján futballoztam, s mindeközben remekül éreztem magam. Pályafutásom során kiváló edzőkkel, menedzserekkel és játékostársakkal találkozhattam – mindenkinek köszönöm ezeket a szép időket, hiányozni fogtok. Hálás vagyok klubjaimnak: a Lille-nek, a Chelsea-nek és a Real Madridnak, hogy a mezüket magamra ölthettem, de a Királyi Belga Labdarúgó-szövetségnek is, hogy hazám válogatottjában is szerepelhettem. Külön hálával tartozom a családomnak, a barátaimnak és a tanácsadóimnak is. (...) Most annak van itt az ideje, hogy a szeretteimmel legyek és új élményeket szerezzek. Hamarosan találkozunk, ezúttal a pályán kívül” – fogalmazott közleményében Eden Hazard.

A belga balszélső a francia Lille-ben nevelkedett, s ott mutatkozott be a felnőttek között, majd 2011-ben francia bajnok és kupagyőztes lett a „terrierekkel”. 2012-ben 35 millió euróért szerződött a Chelsea-hez, ahol rövidesen meghatározó játékossá vált. A londoni „kékekkel” hét év alatt két angol bajnoki címet, két Európa-ligát, valamint 1-1 FA-kupát és Ligakupát nyert. A Real Madrid 2019 nyarán 115 millió eurót fizetett a játékjogáért, de sorozatos sérülései miatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ennek dacára két spanyol bajnoki címet, valamint egy-egy Bajnokok Ligáját, Király-kupát, Európai Szuperkupát, Spanyol Szuperkupát, illetve egy klubvilágbajnoki címet nyert a királyi gárdával.

A belga válogatottban 126 mérkőzésen 33 gólt szerzett, s a 2018-as oroszországi világbajnokságon bronzérmet nyert a „vörös ördögökkel”. A Real Madridtól ez év júliusában távozott, s noha egy adott ponton úgy tűnt, hogy a belga bajnok Royal Antwerphez igazol, végül a visszavonulás mellett döntött.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: rangadót nyert a Lille, meglepő vereséget szenvedett a Marseille

Francia labdarúgás
2025.02.22. 23:03

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Álomszerű visszatérés: nyáron leállt a szíve, most gólt szerzett a válogatott játékos

Francia labdarúgás
2025.02.17. 09:14

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2025.02.06. 12:55

A kapus rúgta be a döntő tizenegyest, kiesett a Lille a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2025.02.04. 21:39
Ezek is érdekelhetik