Belépés csak 18 év alatt – európai futballválogatottak legfiatalabb gólszerzői

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 14:11
null
Lamine Yamal kevesebb mint két hónappal a 16. születésnapját követően szerzett gólt a spanyol válogatottban (Fotók: Getty Images, Imago Images, Wikipedia)
A néhány hete a spanyol nemzeti csapatban 16 évesen és 57 naposan gólt lövő Lamine Yamal korrekordja kapcsán megnéztük a kontinens legfiatalabb válogatott gólszerzőit. Már csak azért is, mert a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) tízes listája alapján készült összeállításunkban két magyar futballista is kiemelt szerepet kapott.

1. Samuel JOHNSON (Írország) 15 év, 160 nap

Az öreg kontinens legfiatalabb válogatott gólszerzőjét Samuel Johnsonnak hívják. A mai Észak-Írország jogelődjének tekinthető ír nemzeti csapat színeiben talált be Wales ellen 15 évesen és 160 naposan. Szinte még gyerekként. Történt mindez 1882. február 25-én, a labdarúgás hajnalán, nem egészen tíz évvel az első nemzetek közötti (Anglia–Skócia) mérkőzés után. A szervezett futball még gyerekcipőben járt, a szóban forgó Wales–Írország csörte résztvevői közül a házigazda a tizedik, az írek csupán a második válogatott fellépésükre készülhettek. Ám Johnson zsenge életkora már ekkor is szokatlannak számított. A mérkőzés végkimenetelében viszont nem akadt semmi meglepő, a tapasztaltabb csapat nyert, egyedül csak az volt a kérdés, hogy az angolok elleni 0:13 után megszületik-e az írek első gólja. Megszületett (7:1 lett a végeredmény), s így Samuel Johnson neve nemcsak a legfiatalabbként, hanem a történelmi találat szerzőjeként is örökre fennmaradt. Az összesen hatszoros válogatott belfasti középcsatár 1910. április 25-én, 43 évesen hunyt el. Csak a távlatok érzékeltetése végett: két évvel a Titanic elsüllyedése előtt.

Samuel Johnson 15 évesen és 160 naposan szerzett gólja 141 éve európai csúcs
Samuel Johnson 15 évesen és 160 naposan szerzett gólja 141 éve európai csúcs


2. HORVÁTH József (Magyarország) 16 év, 12 nap


A magyar csúcstartó Horváth József 1890. szeptember 25-én született Budapesten. Még a tizenhatot sem töltötte be, amikor a szövetségi kapitányként debütáló, amúgy kétszeres olimpiai bajnok úszó Hajós Alfréd 1906. április 1-jén bedobta a mély vízbe a Cseh-és Morvaország elleni meccsen. (Ez is rekord, mindmáig nincs nála fiatalabb pályára lépője a nemzeti tizenegyünknek.) Majd szinte napra pontosan fél évvel később, október hetedikén, szintén a csehekkel szemben már a gól sem maradt el, a BTC csatára ráadásul duplázott azon a prágai összecsapáson (l. a mérkőzést felelevenítő keretes írásunkat). A nagy tehetségként elkönyvelt, apró termetű „Flamó” azonban makacs derékbántalmai miatt végül nem tudta befutni azt a karriert, amire predesztinálva volt: a csúz 24 éves korában végleg levetette a futballcipőt a lábáról. A BTC-vel bajnoki bronzéremig jutó labdarúgó összesen hatszor húzhatta magára a címeres dresszt, s a két legemlékezetesebb mellett a „legtermékenyebb” meccsét is a csehek ellen játszotta: 1907 tavaszán a Millenáris-pályán mesterhármasig jutott. 1945. február 23-án hunyt el.

Az NB I-ben negyedik helyen végző BTC csapata az 1913–1914-es idényből, Horváth József a kép jobb szélén áll
Az NB I-ben negyedik helyen végző BTC csapata az 1913–1914-es idényből, Horváth József a kép jobb szélén áll


3. Lamine YAMAL (Spanyolország) 16 év, 57 nap


Az FC Barcelona ballábas szélsője olyan gyorsan és látványosan robbant be a nemzetközi elitbe, hogy azzal még az augusztus 20-i budapesti tűzijátékon is jelentős elismerést vívna ki magának. Na ja, a katalánok következő szupersztárjelöltje előbb volt spanyol bajnok, mint 16 esztendős. A Bajnokok Ligájában ő minden idők második legfiatalabb bemutatkozója, és a szerdai, Porto elleni csoportmeccs óta a legifjabb kezdőjátékosa – utóbbi rekordját ráadásként azzal tette emlékezetessé, hogy már a hivatalos lecserélése előtt kilenc perccel lejött a pályáról, mert halaszthatatlan kétbetűs kitérőt kellett tennie. Szeptember kilencedikén, a spanyolok Grúzia felett aratott 7–1-es diadalakor pedig a legifjabb európai válogatott gólszerzők képzeletbeli dobogójára is fellőtte magát. Ugyanakkor Yamal az egyetlen olyan szereplő ezen a tízes listán, aki tétmérkőzésen (Eb-selejtezőn) volt eredményes, s ez csak tovább növeli teljesítménye értékét.

GRÚZIA–SPANYOLORSZÁG 1–7 (YAMAL GÓLJA 9:20-TÓL)


4. Vincent THILL (Luxemburg) 16 év, 116 nap


Igazi futballdinasztia sarja, hiszen édesapja, Serge éppúgy válogatottságig vitte, mint két bátyja, a Hansa Rostockból nemrég a lengyel Stal Rzeszów csapatához szerződő Sebastien és a török Sanliurfaspornál légióskodó Olivier. A magát a legjobban a támadó középpályás szerepkörében érző 23 éves Vincent eddig ötven alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, ám alighanem a második fellépésére emlékszik vissza a legszívesebben. 2016. május 31-én Nigéria ellen góllal búcsúztatta a tavaszt: Luxemburg ugyan 3–1-re kikapott, Vincent Thill viszont a nemzet legfiatalabb gólszerzője lett.

A luxemburgi Vincent Thill apja és két bátyja nyomdokaiba lépett a válogatottban
A luxemburgi Vincent Thill apja és két bátyja nyomdokaiba lépett a válogatottban


5. Wlodzimierz LUBANSKI (Lengyelország) 16 év, 188 nap


A lengyel futball történetének egyik legnagyobb alakja, ami, ismerve az ország labdarúgásának mélységét, nem akármi. Hogy mást ne mondjunk, az olimpiai bajnok (1972) korábbi csatárnál csak Robert Lewandowski lőtt több gólt a nemzeti csapat mezében. Ám olyan fiatalon, mint a Górnik Zabrzéval hétszeres lengyel bajnok Lubanski, senki sem. 1963. szeptember 4-én 16 és fél évesen vette be a norvégok hálóját a hazája kiütéses, 9:0-s sikerét hozó összecsapáson. De a BEK/BL történetében sem akad nála fiatalabb gólszerző: hatvan évvel ezelőtt a Dukla Praha ellen 16 évesen és 258 naposan tette le a névjegyét.

Wlodzimierz Lubanski, a lengyelek ikonja
Wlodzimierz Lubanski, a lengyelek ikonja


6. Fernand NISOT (Belgium) 16 év, 334 nap


A legfiatalabb „vörös ördög” koraszülöttként jött világra, nőgyógyász apja újságpapírba csomagolta, mert azt hitte, nem marad életben, idézte Fernand Nisot egyik unokájának visszaemlékezéseit a belga Bruzz című internetes újság 2018-ban. Aztán nemhogy életben maradt, de máig emlegetik a nevét, hiszen az 1920-ban olimpiai bajnoki címet nyerő labdarúgó a belga válogatott legfiatalabb játékosa, sőt gólszerzője. Utóbbi 1912. március 10-én történt, Nisot rúgta a becsületgólt a hollandok elleni (1:2) presztízsmeccsen.

Fernand Nisot, a belgák benjáminja
Fernand Nisot, a belgák benjáminja


7. SCHLOSSER Imre (Magyarország) 17 év, 24 nap


Mindenki „Slózija” 1906, október 6-án, napra pontosan száztizenhét éve ölthette magára először a válogatott szerelést, ami olyan jól állt neki, hogy huszonegy éven keresztül nem is akarta magáról levenni. A magyar futball hőskorának alighanem legmarkánsabb képviselője ekkor, nem egészen 17 évesen még nem, ám az azt követtő, Ausztria elleni, november 4-i partin már megcsillogtatta góllövőtudományát. A Millenáris-pályán aratott 3:1-es győzelemhez a 34. percben szerzett találatával tette hozzá a magáét, amit aztán majd 57 másik követett.

Schlosser Imre, a hőskor hazai gólfelelőse
Schlosser Imre, a hőskor hazai gólfelelőse


8. Paul VAN HIMST (Belgium) 17 év, 28 nap


Karrierje sok szálon kapcsolódik Magyarországhoz, de hogy is mondjuk, nem szívesen emlékszünk a nevére. Az Anderlecht klublegendája (nyolc bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel) 1960. október 30-án, Brüsszelben ellenünk szerezte meg első válogatott gólját, ráadásul győztes (2:1) mérkőzésen. Ám még ennél is fájóbb seb az 1972-es Eb bronzmérkőzése, ahol a kiváló csatár lőtte a szintén 2:1-es magyar vereséget hozó találkozó második találatát – miután Páncsics és Géczi látványosan nem értette meg egymást. Van Himst aztán filmszereplőként is járt nálunk, miután szerepelt az MTK-stadionban (is) forgatott Menekülés a győzelembe című moziban.

AZ 1972-ES EB MAGYARORSZÁG–BELGIUM BRONZMÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA (VAN HIMST TALÁLATA 0.25-TŐL)


9. Nuri SAHIN (Törökország) 17 év, 33 nap


Hogy milyen gyorsan telik az idő, arra Nuri Sahin karrierje az egyik legjobb példa. Mert szinte csak tegnap történt, hogy a török vendégmunkások NSZK-ban született gyermeke Dortmundban bemutatkozott a német élvonalban, ehhez képest már két éve az Antalyaspor vezetőedzője – pedig 35 évesen akár még a pályán is lehetne. 2005. október 8-án mondjuk ott volt, és alig 17 évesen éppen a második hazájának számító Németország ellen lőtt gól a török válogatottban.

A 2005-ÖS TÖRÖKORSZÁG–NÉMETORSZÁG MÉRKŐZÉS GÓLJAI (SAHIN TALÁLATA 0:15-NÉL)

10. Jan VAN BREDA KOLFF (Hollandia) 17 év, 74 nap

A hollandokra aztán igazán nem mondható, hogy nem dobják be a fiatalokat a nagy mérkőzéseken, ám Jan van Breda Kolff 1911-es bemutatkozásánál fiatalabb játékos azóta sem ölthette magára a narancssárga szerelést. Van Breda Kolff ráadásul győztes mérkőzésen, méghozzá góllal, pláne a belgák ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban – akadnak vallások, amelyek éppen így képzelik el a mennyországot...

A Jan van Breda Kolff-fal felálló holland válogatott az 1912-es stockholmi olimpián
A Jan van Breda Kolff-fal felálló holland válogatott az 1912-es stockholmi olimpián
A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT LEGFIATALABB GÓLLÖVŐI
NÉVDÁTUM
ELLENFÉL
HÁNY ÉVESEN SZEREZTE?
1. HORVÁTH József 1906. október 7. Cseh- és Morvaország 16 év, 12 nap
2. HORVÁTH József 1907. április 7. Cseh- és Morvaország 16 év, 195 nap
3. SCHLOSSER Imre 1906. november 4. Bécs válogatottja 17 év, 24 nap
4. BRAUN József 1918. október 6. Ausztria 17 év, 224 nap
5. ORTH György 1919. április 6. Ausztria 17 év, 341 nap
6. ALBERT Flórián 1959. október 11. Jugoszlávia 18 év, 26 nap
7. ALBERT Flórián 1959. október 25. Svájc 18 év, 40 nap
8. BRAUN József 1919. április 6. Ausztria 18 év, 43 nap
9. ALBERT Flórián 1959. november 8. NSZK 18 év, 54 nap
10. PUSKÁS Ferenc 1945. augusztus 20. Ausztria 18 év, 142 nap


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 7-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik