Szaúd-Arábia: Köszönöm, hogy legyőzték Argentínát – Mancini

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 19:14
null
Roberto Mancini örül, hogy a szaúdi válogatott a katari vb-n legyőzte Argentínát, ezzel életben tartva az olasz veretlenségi rekordot (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, lemondott az olasz válogatott szövetségi kapitányi tisztségéről Roberto Mancini, akit vasárnap hivatalosan is bejelentett a szaúdi szövetség, így ő veszi át a férfiválogatott irányítását. A trénert most be is mutatták Rijádban.

 

A szaúdi csapat éléről március végén távozott a francia női válogatott irányítását átvevő Hervé Renard, akinek irányításával a csapat a katari világbajnokság csoportkörének első fordulójában legyőzte a későbbi győztes Argentínát, ezzel Lionel Messiék hosszú, 36 mérkőzéses veretlenségi sorozata szakadt meg, a rekordot pedig továbbra is az olaszok tartják 37-es szériával.

„Köszönöm azoknak, akik legyőzték Argentínát, mert így Olaszország 37 meccses veretlenséggel őrzi a csúcsát” – jegyezte meg a szaúdi válogatott új kapitánya, Roberto Mancini, aki 2027-ig szóló szerződést kötő a szövetséggel.

„Szeretném megköszönni az elnöknek, hogy engem választott. Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek és betölthetem ezt a szerepet” – idézte a La Gazzetta dello Sport Mancinit, aki 2018 májusa óta irányította az olasz nemzeti csapatot, s épp a Szaúd-Arábia elleni 2–1-es sikerrel mutatkozott be, de később sem a 2018-as, sem a 2022-es világbajnokságra nem tudta kijuttatni a csapatot. Igaz, irányításával a 2020-as Európa-bajnokságot megnyerte, a Nemzetek Ligája 2020–2021-es és 2022–2023-as kiírásában pedig bronzérmet szerzett az olasz válogatott.

„Már elkezdtem megnézni a sok elemzést tartalmazó videót, a vb-selejtezők előtt lesznek felkészülési mérkőzéseink, keményen kell dolgoznunk, de lesz időnk rá” – fogalmazott Mancini, elárulva, augusztus közepén kezdett tárgyalni a szaúdi szövetséggel.

„Ismertük a csapatot, láttuk a mérkőzéseiket a világbajnokságon és tudjuk, hogy sok érdekes játékos van. Időbe telik, de biztosak vagyunk benne, hogy ha keményen és jól dolgozunk, megtaníthatjuk a csapatot jól támadni és sok gólt szerezni. Ez most nem könnyű, de úgy gondolom, hogy munkával el tudjuk ezt érni” – hangsúlyozta az olasz szakember, aki kitért arra is, hogy Olaszországban csapatonként nem három olasz közül választhat, szemben a szaúdiakkal.

„Nem vagyok varázsló, csak dolgozni tudok. Meg akarunk próbálni valami fontosat nyerni. Megvan bennünk a tehetség, de csak a munkával juthatunk csúcsra. A korábbi edző (Hervé Renard) remek munkát végzett. Amint vége ennek a beszélgetésnek, elkezdjük a munkát, de még ki kell értékelnem, milyen rendszerben játszunk majd” – emelte ki Roberto Mancini.



Legfrissebb hírek

„Mindent megtettem, hogy játsszak” – Neymar elköszönt az Al-Hilaltól

Minden más foci
2025.01.28. 14:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Cristiano Ronaldo az Al-Naszr társtulajdonosa lesz – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.16. 14:58

Születésnap: 60 éves lett Roberto Mancini

Olasz labdarúgás
2024.11.27. 13:53

Cristiano Ronaldo elárulta, melyik rekordot nem akarja megdönteni

Minden más foci
2024.11.23. 19:50

Tonali góljával az olaszok két vállra fektették Belgiumot

Minden más foci
2024.11.14. 22:50

Ten Hag, Montella és Ranieri is képben az AS Románál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2024.11.12. 13:04

Az Al-Hilalnak elege van Neymarból, Cristiano Ronaldóval pótolná – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.06. 14:55
Ezek is érdekelhetik