Topklubok: ismét kezdődik a sztárcsapatok nagy világjárása

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 10:37
null
A tokiói szurkolók is rajonganak a futballért, hamarosan Bayern München–Manchester City meccset láthatnak (Fotó: Imago Images)
Az idén is Észak-Amerika, valamint a Távol-Kelet várja a nyári túrára induló európai labdarúgó topklubokat. Lesz több rangadó, de meglepően könnyűnek tűnő mérkőzések is szerepelnek az immár szokásosnak mondható programsorozatban. A Nemzeti Sport összeállításának első részében a Premier League és a Bundesliga topklubjai, valamint a PSG programját szemlézzük.

 

EURÓPA LEGNAGYOBB EGYESÜLETEI is lassan ráfordulnak az előttünk álló idényre. A tétmérkőzések előtt azonban a többség nem egyszerűen felkészülési meccseket játszik, hanem külföldi túrára indul, amely az éves költségvetés nagyon is mérhető hányadát teszi ki. Kétrészes összeállításunk első felében az angol Premier League nagymenői, valamint a Bayern München és a Paris ­Saint-Germain programját szedtük össze.

MANCHESTER UNITED

A „vörös ördögök” nemcsak a legkorábbi kezdők, hanem a legszorgalmasabbak is a nagycsapatok közül. Erik ten Hag menedzser együttese már szerdán pályára lép a Leeds United ellen Oslóban, egy héttel később pedig a Lyont fogadja Edinburgh-ban. Július utolsó hetében következik az amerikai túra: New Jersey-ben az Arsenal, San Diegóban a színész Ryan Reynolds Wrexhamje, Houstonban a Real Madrid, Las Vegasban pedig a Dortmund lesz az ellenfél. Az augusztus közepi bajnoki rajt előtt a csapat játszik még a Lensszal az Old Traffordon, végül pedig Dublinban az Athletic Bilbaóval.

Július 12.: Manchester United–Leeds United
Július 19.: Manchester United–Lyon
Július 22.: Arsenal–Manchester United
Július 26.: Manchester United–Wrexham
Július 27.: Real Madrid–Manchester United
Július 31.: Manchester United–Borussia Dortmund
Augusztus 5.: Manchester United–Lens
Augusztus 6.: Manchester United–Athletic Bilbao

MANCHESTER CITY

Az elmúlt idényben minden jelentős trófeát elhódító másik manchesteri csapat Ázsiába készül. Josep Guardiola menedzser alakulatára a hónap utolsó hetében vár három meccs: Japánban a Jokohama Marinos és a Bayern München lesz az ellenfél – mindkét találkozóra Tokióban kerül sor –, ezután a kék-fehérek átruccannak a dél-koreai fővárosba, Szöulba, ahol az Atlético Madriddal csapnak össze. A City első tétmérkőzése az augusztus 6-i, Arsenal elleni angol Szuperkupa-találkozó lesz.

Július 23.: Jokohama F. Marinos–Manchester City
Július 26.: Bayern München–Manchester City
Július 30.: Atlético Madrid–Manchester City

Erling Haaland Ázsiában is varázsolhat a nyáron a Cityvel (Fotó: AFP)
Erling Haaland Ázsiában is varázsolhat a nyáron a Cityvel (Fotó: AFP)

 

ARSENAL

Az „ágyúsok” öt nemzetközi meccsel hangolnak az idényre. Az elsőt mindjárt csütörtökön játsszák a Nürnberg vendégeként, majd három megállós amerikai túra következik július 20. és 26. között. Először az észak-amerikai liga (MLS) All Star-csapata ellen lép pályára Mikel Arteta menedzser legénysége Washingtonban, majd következik a Manchester United, végül pedig a Barcelona Los Angelesben. A felkészülést a Monaco elleni hazai találkozóval zárják a londoniak augusztus 2-án.

Július 13.: Nürnberg–Arsenal
Július 20.: MLS All Stars–Arsenal
Július 22.: Arsenal–Manchester United
Július 27.: Arsenal–Barcelona
Augusztus 2.: Arsenal–Monaco

CHELSEA

A londoniak pocsék idényen vannak túl, és a nyári programjuk sem a legszebb napokat idézi, de persze mind az öt felkészülési meccsüket az Egyesült Államokban játsszák: 19-én a túlmarketingelt Wrexhammel kezdenek Észak-Karolinában, majd július utolsó hetében gyakorlatilag felkészülnek a Premier League-re, Philadelphiában a Brightonnal játszanak, Atlantában a Newcastle-lal, Washingtonban pedig a Fulhammel. Augusztus elején lesz még egy meccsük a Dortmunddal Chicagóban, hogy aztán már a Liverpool elleni PL-rajt következzen.

Július 19.: Chelsea–Wrexham
Július 23.: Chelsea–Brighton & Hove Albion
Július 27.: Newcastle United–Chelsea
Július 30.: Chelsea–Fulham
Augusztus 3.: Chelsea–Borussia Dortmund

LIVERPOOL

A Szoboszlai Dominikot is alkalmazó csapat kifejezetten könnyednek tűnő előszezont futhat, már ami az ellenfeleket illeti. Először Németországban túrázik a Pool: 19-én a Karlsruhe, öt nappal később a Greuther Fürth vendégeként lép pályára. Érdekesség, hogy mindkét csapat a 2. Bundesligában játszik, az utóbbi mérkőzés pedig – az ilyen túráktól szokatlan módon – zárt kapus lesz. Ezt követően Szingapúrba utazik a Liverpool, ahol a hónap végén a Premier League-ből a tavasszal búcsúzó Leicesterrel, augusztus elején pedig a Bayern Münchennel méri össze az erejét. A bajnoki rajt előtt visszatér Angliába, igaz, a német élvonalba frissen feljutó Darmstadtot Prestonban látja vendégül az utolsó felkészülési mérkőzésén.

Július 19.: Karlsruhe–Liverpool
Július 24.: Greuther Fürth–Liverpool
Július 30.: Liverpool–Leicester City
Augusztus 2.: Liverpool–Bayern München
Augusztus 7.: Liverpool–Darmstadt

Ázsiai Bayern-szurkolók (Fotó: Imago Images)
Ázsiai Bayern-szurkolók (Fotó: Imago Images)

 

BAYERN MÜNCHEN

A német bajnok is kelet felé veszi az irányt a Bundesliga rajtja előtt. Thomas Tuchel vezetőedző (akinek segítője Lőw Zsolt) csapata a hónap végén Japánba, egészen pontosan Tokióba utazik, ahol két felkészülési mérkőzés vár rá. Először a Premier League bajnokával, a Manchester Cityvel meccsel, majd a helyi Kavaszaki Frontale vendége lesz. Ezután utazik át Szingapúrba az augusztus eleji, Liverpool elleni ütközetre.

Július 26.: Bayern München–Manchester City
Július 29.: Kavaszaki Frontale–Bayern München
Augusztus 2.: Liverpool–Bayern München

BORUSSIA DORTMUND

A német bajnoki címről drámai módon lecsúszó együttes először odahaza túrázik: szerdán a Westfalia Rhynern, egy héttel később az RW Oberhausen, néhány napra rá pedig az RW Erfurt vendégeként lép pályára. Ezután következik a háromállomásos körút az Egyesült Államokban július végén-augusztus elején. Először San Diegóban a helyi Loyal gárdájával játszik a BVB, majd jön a Manchester United elleni Las Vegas-i csata, végül a Chelsea Chicagóban. Ezzel azonban még nincs vége, mert az idénykezdés előtt még az Ajaxszal is lekötött egy hazai meccset a Dortmund.

Július 12.: Westfalia Rhynern–Borussia Dortmund
Július 19.: Rot-Weiss Oberhausen–Borussia Dortmund
Július 22.: Rot-Weiss Erfurt–Borussia Dortmund
Július 28.: San Diego Loyal–Borussia Dortmund
Július 31.: Manchester United–Borussia Dortmund
Augusztus 3.: Chelsea–Borussia Dortmund
Augusztus 6.: Borussia Dortmund–Ajax

PSG

A mostanában turbulens időszakot megélő Paris Saint-Germain Japánba készül. Július 21-én a Le Havre elleni edzőmeccsel kezd a gárda még francia földön, de 25-én már Oszakában lép pályára, mégpedig Cristiano Ronaldo Al-Naszrja ellen. Néhány nappal később a helyi Cerezo Oszaka lesz az ellenfél, a túrát pedig Tokióban zárja a PSG a BL-döntős Internazionale elleni meccsel.

Július 21.: PSG–Le Havre
Július 25.: PSG–al-Naszr
Július 28.: PSG–Cerezo Oszaka
Augusztus 1.: PSG–Internazionale

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik