Felkészülés: Dalot nagy gólt lőtt, de az MU kikapott a Dortmundtól – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 07:09
null
Hiába vezetett az MU Dalot szép góljával, Adeyemiék fordítottak (Fotó: Getty Images)
Ötgólos mérkőzésen nyert 3–2-re az angol Manchester United ellen a német Borussia Dortmund a Las Vegas Raiders NFL-csapatának stadionjában, míg a spanyol Sevilla „hirtelen halálban” nyert Detroitban a Crystal Palace ellen.

 

BORUSSIA DORTMUND (német)–MANCHESTER UNITED (angol)

Az MU az első félidő derekán Diogo Dalot 20 méterről leadott, szép tekerésével szerzett vezetést (VIDEÓ ITT), ám a szünetben már a dortmundiak voltak előnyben, köszönhetően Donyell Malen két perc alatt szerzett góljának (VIDEÓ ITT).

A szünetben a németek edzője, Edin Terzic hármat, az angoloké, Erik ten Hag egyet cserélt, majd a második játékrész elején Antony egyenlített egy okos góllal (VIDEÓ ITT). A szakvezetők ez után forgatták fel csapatukat, a Man. United nyolcat, a BVB hatot cserélt néhány perc alatt.

Bár a hajrában is inkább az MU birtokolta a labdát, helyzete a Dortmundnak volt több, és egy angol védelmi hibát Youssoufa Moukoko révén használt ki a német csapat a 71. percben (VIDEÓ ITT), kialakítva ezzel a 3–2-es végeredményt.

SEVILLA (spanyol)–CRYSTAL PALACE (angol)

Az Európa-liga-győztes sevillai csapat az első félidő végén, a 44. percben Ivan Rakitic éles szögből leadott gyönyörű kapáslövésével került előnybe, de a második félidőben az angol válogatott Eberechi Eze okos köténygóllal egyenlített (VIDEÓ ITT).

 


 

A hajrában a Sevilla Nemanja Gudelj második sárga lapja miatt emberhátrányba került, de a rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult. A mérkőzésnek azonban nem volt vége, hiszen a megegyezés szerint „hirtelen halál” döntött: Ivan Rakiticbelőtte tizenegyesét, míg Joachim Andersen kihagyta azt, így a Sevilla nyert 2–1-re.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund (német)–Manchester United (angol) 3–2 (Malen 43., 44., Y. Moukoko 71., ill. Diogo Dalot 24., Antony 52.)
Sevilla (spanyol)–Crystal Palace (angol) 1–1 (Rakitic 44., ill. Eze 75.) – tizenegyesekkel 1–0

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
4 órája

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik