Argentína: Lionel Messi megerősítette döntését a vb-ről

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 17:31
null
Messi ott lenne a következő vb-n, de csak nézőként (Fotó: Getty Images)
A kínai Titan Sportsnak nyilatkozó Lionel Messit nem foglalkoztatja az újabb Aranylabda, és megerősítette, hogy a katari volt az utolsó világbajnoksága, amelyen játszott.

 

Pályafutása legnagyobb sikerét aratta tavaly decemberben Lionel Messi, amikor az argentin válogatottal megnyerte a katari világbajnokságot. Az Inter Miami csatára hét gólt szerzett a tornán, egyértelműen a csapata vezére volt, és a torna után sokan azt találgatták, vajon harminckilenc évesen ott lesz-e a 2026-os, Kanadában, Mexikóban és Egyesült Államokban rendezendő tornán. Nos, a pekingi, Ausztrália elleni felkészülési mérkőzés előtt a kínai Titan Sportsnak megerősítette, hogy a tavalyi volt az utolsó világbajnoksága.

„Ahogy már korábban is elmondtam, nem hiszem, hogy játszani fogok a következő világbajnokságon – nyilatkozta az argentin klasszis. – Az álláspontom azóta sem változott. Szeretnék ott lenni, de kizárólag nézőként.”

Ennél is aktuálisabb kérdés, hogy vajon megkapja-e a nyolcadik Aranylabdáját vagy a másik nagy esélyesé, a Manchester Cityvel triplázó Erling Haalandé lesz az elismerés. A téma a közvéleményt is megosztja, mindenesetre Messi azt mondja, különösebben már nem izgatja az Aranylabda.

„Ha megkapom, örülök neki, ha nem, akkor sem történik semmi – mondta. – Hogy fontos-e? A pályafutásom mostani szakaszában már nem igazán. Egyébként is mindig elmondtam, hogy az egyéni díjaknál sokkal fontosabbak a csapattal nyert trófeák, és ezek körül is kiemelkedik a világbajnoki győzelem.”

Végül azt is elmondta, hogy a mai napig gyakran beszél Josep Guardiolával, aki az újabb Bajnokok Ligája-győzelmével bizonyította, hogy ő a világ legjobb edzője.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
7 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Pintér Dániel a cserepadról figyelt, Messi és Jordi Alba is betalált a Seattle ellen

Minden más foci
2025.09.17. 09:10
Ezek is érdekelhetik