Kína: kiesett az élvonalból a korábbi aranylabdás csapata

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.27. 12:41
null
Kiesett a kínai első osztályból az elmúlt évtized legeredményesebb csapata, a Kuangcsou FC (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán szenvedett 4–1-es vereséget Elek Ákos korábbi klubjától, a Csangcsun Jatajtól a kínai labdarúgó-bajnokság elmúlt évtizedének legeredményesebb csapata, a 2010 óta kilenc bajnoki címet szerző Kuangcsou FC, melyet korábban olyan edzők is irányítottak, mint az olasz Marcello Lippi és a brazil Luiz Felipe Scolari, vagy éppen a 2006-os aranylabdás Fabio Cannavaro.

 

A Kuangcsou FC 2020-ig Kuangcsou Evergrande néven működött. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó főszponzor 2018-ban ugyan a világ legértékesebb ingatlanvállalatává vált, de 2021 nyarára bajba került, amikor szerződött partnerei nagy értékben kezdtek pereket folytatni a cég ellen.

A korábban többek között a brazil Paulinhót és Robinhót, az olasz Alessandro Diamantit és Alberto Gilardinót vagy a szerb válogatott Nemanja Gudeljt, valamint a kolumbiai Jackson Martínezt is foglalkoztató kantoni klub megvált sztárjaitól, de 2019-es bajnoki címe után 2020-ban még ezüstérmes, 2021-ben bronzérmes lett. A mostani kiírásra viszont nagyon visszaesett a társaság teljesítménye, s a 33. fordulóban, a Csangcsun Jatajtól elszenvedett 4–1-es vereséggel eldőlt, hogy a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül a Kuangcsou nem tud elmozdulni a kieső helyről, s azt követően búcsúzik a kínai élvonaltól, hogy 2010 és 2021 között kilencszer nyert bajnokságot, a további három kiírásban pedig dobogón végzett.

KÍNA, SZUPERLIGA
33. FORDULÓ

Kuangcsou FC–Csangcsun Jataj 1–4

Legfrissebb hírek

Végleg leáldozni látszik Scolari és Lippi korábbi kínai szuperklubjának csillaga

Minden más foci
2025.01.07. 17:08

Aranylabdás világbajnok lett a Dinamo Zagreb vezetőedzője

Minden más foci
2024.12.29. 21:55

Benntartotta az Udinesét, mégis távozik az aranylabdás edző

Olasz labdarúgás
2024.06.09. 11:34

Edzőváltás az Udinesénél, aranylabdás utód váltja Cioffit

Olasz labdarúgás
2024.04.22. 16:33

Ázsia-kupa: csoportelsőként továbbjutott a házigazda Katar

Minden más foci
2024.01.17. 17:48

Fabio Cannavaro: Nagyra becsülöm Marco Rossit, nagyszerű munkát végez

Olasz labdarúgás
2024.01.09. 09:18

Szoboszlai Dominik és Érdi Mária az Év Sportolója, Marco Rossi az Év Edzője

Egyéb egyéni
2024.01.08. 19:35

Az Év Sportolója Gála: megérkezett Fabio Cannavaro, az újabb díszvendég

Egyéb egyéni
2024.01.08. 15:28
Ezek is érdekelhetik