Út CR7-től CR700…+1-ig – minden, amit Cristiano Ronaldo góljairól tudni érdemes

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.11.06. 10:48
null
(Infografika: Kristó Péter)<br /><a href="https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/92/25/19/cikk_2922519/01.jpg">A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!</a><br />
Noha egyértelmű, hogy nem ez Cristiano Ronaldo nagy idénye – nem is lehetne, hiszen 37 évesen még egy olyan kvalitású játékos is, mint ő, túl van a zeniten –, sőt, az őszi szezonban leginkább arról hallani, hogy mennyire nem találja a helyét a futballpályán, nemrég mégis olyan mérföldkőhöz érkezett, amelyhez igen kevesen jutnak el profi pályafutásuk során.

 

CR7 október 9-ell az Everton elleni Premier League-meccsen is azt tette, amit általában szokott:betalált, és immár CR700-lnak is hívhatnánk, ugyanis az volt a 700. gólja klubszinten. Azóta a Sheriff Tiraspol ellen is eredményes volt, vagyis CR701 –re váltott... Ha mindent összevetünk, Cristiano Ronaldo 1139 mérkőzésen 818 találatot szerzett, amivel a labdarúgás történetének egyik legnagyobb gólszerzőjének számít. Ebbe a kalkulációba ráadásul csak a felnőttcsapatokban elért góljai kerültek be, és ha hozzávesszük az U20-as (1 gól), az U21-es (3) és az olimpiai válogatottban (2) szerzett találatait, ez a szám 824-re kúszik fel... Ezt az irdatlan mennyiséget dolgozzuk most fel különböző aspektusokból.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. november 5-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
7 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
9 órája

Mindig mindent a legjobban! – Hosszú Kávé Fráter Viktóriával

Képes Sport
2025.08.16. 11:15

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Sportkönyvtár: Manchester United, régi dicsőségük…

Képes Sport
2025.08.14. 15:07

Saint Lucia ékköve – sztárportré Julien Alfredről

Képes Sport
2025.08.14. 14:31

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51
Ezek is érdekelhetik