NL: Nagy tett lenne a négyes döntőbe jutni – Zlatko Dalic

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.22. 08:36
null
Nagy mérkőzésre készül a horvát és a dán válogatott (Fotó: Polgár László)
Mondhatni csoportdöntőnek is beillő találkozó a labdarúgó Nemzetek Ligája A-ligájának első csoportjában a csütörtök esti (20.45 óra) Horvátország–Dánia összecsapás Zágrábban, mivel a kilenc ponttal álló és listavezető dánokat az eddig két egységgel kevesebbet gyűjtő – és második – horvátok fogadják.


Zlatko Dalic, Horvátország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón.

„A dániai, győztes mérkőzésünk második félidejében már megmutattuk, hogy miként kell ellenük játszani, bízom abban, hogy ezt ezúttal is meg tudjuk csinálni – fogalmazott Dalic. – Tudjuk persze, hogy nehéz meccs vár ránk egy remek csapat ellen, s lehet, hogy van hiányzójuk, de az utóbbi időszakban az egyik legjobb válogatott. Jól állunk most a Nemzetek Ligájában, pedig nem kezdtünk jól az osztrákok ellen a négyesünkben. Sikerült normalizálni a helyzetet, és bizonyítottuk, hogy jó együttesünk van, egyben csak azt mondhatom, minden találkozó fontos számunkra, a maximumot adjuk ki magunkból ezúttal is. Felsejlett már előttünk a négyes döntő lehetősége is, s ez bizony a horvát labdarúgás számára igencsak nagy tett lenne. Valamennyi labdarúgónk egészséges, s az összeállításnál például figyelembe kell vennem azt, ha Ivan Perisic a bal szélen kiemelkedő, akkor nem érdemes a jobb oldalra áttenni. A belső védők esetében megvan a kellő rutinnal rendelkező Dejan Lovren, Domagoj Vida páros, ugyanakkor azt is látni kell, hogy Josko Gvardiol például a legdrágább hátvéddé vált az elmúlt időszakban, tehát mindenkinek meg kell adnunk a lehetőséget. Két mérkőzésük van, ezen bizonyíthatnak a játékosaink.”

(Fotó: Polgár László)
(Fotó: Polgár László)


Dánia szövetségi kapitánya, Kasper Hjulmand is tudja, hogy akár a négyesük döntő találkozója is következhet a Maksimir Stadion gyepén.

„Kiváló mérkőzés következik, melyen akár a csoport első helyét is bebiztosíthatjuk – fogalmazott az 50 esztendős északi szakvezető – Voltunk már ilyen helyzetben legutóbb a belgák ellen is, akkor nem sikerült, ugyanakkor bízom abban, hogy ez most összejöhet. Tiszteljük Horvátország válogatottját, hiszen a világ egyik legjobb csapata, de győzni érkeztünk, s a final four számunkra is egy nagy tett lenne. A horvátok a sportban tulajdonképpen olyanok, mint mi, hiszen kis országként bizonyítunk folyamatosan, így két úgymond kis sporthatalom csaphat össze labdarúgásban a szerdai mérkőzésen. Mindkét válogatott igyekszik domináns futballt bemutatni, így biztos, hogy komoly erőpróba, de izgalmas összecsapás is lesz.”

A párosítás akár azért is érdekes lehet, mivel az A-liga harmadik kvartettjében például Magyarország áll a vezető helyen, így ki tudja, talán – ha minden ideálisan alakul – Marco Rossi legénysége is megmérkőzhet majd valamelyikükkel a Nemzetek Ligája sorozatának mostani kiírásában...

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2025.03.03. 18:59

Újjáépítik a zágrábi Maksimir Stadiont

Minden más foci
2025.02.22. 14:07

Peter Schmeichel az NS-nek: Nyomot akartam hagyni a futballban, s úgy érzem, ez sikerült is

Minden más foci
2025.02.05. 20:49

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36

Dánia a második félidőben nem kegyelmezett, ott van a férfi kézi-vb döntőjében

Kézilabda
2025.01.31. 22:04

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Megbüntették a horvát és az északmacedón szövetséget a kézi-vb-n történt botrány miatt

Kézilabda
2025.01.18. 21:24

Visszavonult a dán klasszis, aki életmentőként is bekerült a futballtörténelembe

Minden más foci
2025.01.13. 12:10
Ezek is érdekelhetik