Belgium: hazatér a válogatott csúcstartója

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 16:17
null
Vertonghen hazatért (Fotó: AFP)
Hazatér Belgiumba és az Anderlechthez igazol hazája válogatottsági csúcstartója, Jan Vertonghen.


Az elmúlt idényben bajnoki bronzérmes Anderlecht pénteken jelentette be, hogy kétéves szerződést írt alá a Benficától érkező 35 esztendős belső védő.

Vertonghen 139 alkalommal viselte a belga válogatott mezét, négy éve tagja volt a világbajnoki harmadik nemzeti együttes keretének, 2016-ban az Európa-bajnokságon pedig végigjátszotta a magyar csapat elleni, 4–0-s belga sikerrel zárult nyolcaddöntőt.

A belga élvonalban azonban még nem lépett pályára: tinédzserként az Ajaxhoz szerződött, pályafutása jelentős részét pedig a Tottenham Hotspurnél töltötte – több mint 300 mérkőzést játszott a londoni együttesben –, majd az elmúlt két idényben a Benficában futballozott.

Szerződése lehetővé teszi, hogy Vertonghen rendszeres játéklehetőséghez jusson és megtartsa esélyét arra, hogy bekerüljön az év végi világbajnokságra készülő belga keretbe.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Sima magyar vereség Belgiumban a női röplabda Eb-selejtezőn

Röplabda
2025.08.06. 22:05

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Brazília: a Benficánál köthet ki a klub-vb-n remeklő középpályás – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik