Játékossors: az Arsenal exsztárja, Jack Wilshere 30 évesen visszavonult

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 14:24
null
Jack Wilshere mindössze 30 évesen bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP)
Mindössze 30 évesen bejelentette a visszavonulását az Arsenal korábbi középpályása, a játékoskarrierje elején óriási tehetségnek kikiáltott Jack Wilshere, miután nem hosszabbította meg július 8-án lejáró szerződését a legutóbbi klubjával, a dán Aarhusszal, amelynek színeiben 14 tétmeccsen lépett pályára.

 

„Ma visszavonulok a profi futballtól – kezdte szívhez szóló búcsúlevelét Jack Wilshere.Hihetetlen utazás volt, tele felejthetetlen pillanatokkal. Kiváltságosnak érzem magam, hogy megtapasztalhattam mindezt. Attól a pillanattól kezdve, hogy kisfiúként a labdát rugdostam a kertben, hogy a szeretett csapatom, az Arsenal csapatkapitányává váltam, hogy a hazám válogatottját képviseltem egy világbajnokságon. Megéltem az álmomat.”

„Nehéz volt elfogadni, hogy a karrierem az utóbbi időben rajtam kívül álló okokból félbeszakadt, miközben úgy éreztem, hogy még mindig sokat kell megmutatnom. Azonban, miután volt időm elmélkedni és beszélgetni a hozzám legközelebb állókkal, rájöttem, most van itt az ideje a búcsúnak.”

A nagy tehetségnek induló középpályás egyelőre nem tudatta, hogyan tovább, de azt elmondta, izgatott a jövője miatt.

Wilshere mindössze 16 éves és 256 napos volt, amikor az Arsenal színeiben bemutatkozott a Premier League-ben – ez azóta is klubrekord. A 29 éves játékos 34-szer lépett pályára az angol válogatottban, amelyben szintén rendkívül fiatalon, mindössze 18 esztendősen mutatkozott be.

A sérülései miatt azonban a kezdeti lendület hamar megtört: 2011 nyarán a felkészülési időszakban súlyos bokasérülést szenvedett, újra és újra kiújuló problémái miatt 17 hónapot kellett kihagynia. 2015-ben a lábát törte, ami miatt újabb hosszú kihagyás következett, két teljes idény alatt mindössze 17 bajnokin tudott pályára lépni – aztán formába lendülésében bízva kölcsön is adta az Arsenal. Bár a 2017–2018-as idénye már jobban sikerült (38 tétmeccsen tudott játszani, ennél többre karrierje során csak egyszer, a 2010–2011-es idényben volt példa), szerződése lejártával ingyen elengedte a nevelőegyesülete. Később a West Ham Unitednél és a Bournemouthnál sem tudta megváltani a világot. Angol sajtóhírek szerint a lába és az izomzata egyszerűen nem bírta a sorozatterhelést.


 

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59
Ezek is érdekelhetik