Törökország: így lehet piros lapot kapni az 1. percben – videó

Vágólapra másolva!
2022.04.22. 21:06
Szalai Attila sérülés miatt kihagyni kényszerült a Fenerbahce pénteki mérkőzését a török labdarúgó-bajnokságban, de azért ne szaladjunk el szó nélkül a történtek mellett, hiszen a házigazda Rizespor brazil légiósa már az 1. percben piros lapot kapott, mégpedig a következőkért.

Hogy mi ingerelte fel Fabrício Baianót az első fél percben, nem derül ki a felvételből, de az érzékelhető, hogy a brazil igencsak energikusan próbálta megállítani a Fenerbahce támadását: előbb üldöztében tarkón legyintette Miguel Crespót, majd miután reklamált és kezdett körülötte csoportosulás kialakulni, visszakézből szájon vágta a mögötte kíváncsiskodó Kim Min Dzsét. Fabrício Baianót az első fél percben, nem derül ki a felvételből, de az érzékelhető, hogy a brazil igencsak energikusan próbálta megállítani a Fenerbahce támadását: előbb üldöztében tarkón legyintette Miguel Crespót, majd miután reklamált és kezdett körülötte csoportosulás kialakulni, visszakézből szájon vágta a mögötte kíváncsiskodó Kim Min Dzsét.

Az utóbbi mozdulat talán önmagában is megérte volna a piros lapot, Halil Umut Meler játékvezető nem is habozott előrántani.

NÉZZÜK, HOGYAN IS TÖRTÉNT!


A Fenerbahce finoman fogalmazva kihasználta az emberelőnyt: már a szünetben 3–0-ra vezetett, és végül 6–0-ra nyert. Serdar Dursun három gólt lőtt, kettőt tizenegyesből.

A zsinórban hatodszor nyerő Fener 65 ponttal a második helyen áll, négy mérkőzése van hátra, míg a négy forduló óta nyeretlen éllovasnak, a Trabzonspornak (73 pont) öt. A Rizespor 30 ponttal a 18. helyen áll a 20 csapatos mezőnyben, csekély a reménye a bennmaradásra.

Legfrissebb hírek

A Romától is kikapott a Rangers, idegenben nem tudott nyerni a Fenerbahce az El-ben

Európa-liga
2025.11.06. 23:17

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban

Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54

Mocsi Attila góljával nyert a Rizespor a török bajnokságban – videó

Minden más foci
2025.11.03. 20:03

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.24. 22:50

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
2025.10.04. 12:08
Ezek is érdekelhetik