MLS: Gazdag az eddigi legjobb idényét is túlszárnyalná

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.05. 22:26
null
Gazdag ebben az évadban is remekelne (Fotó: Török Attila)
Gazdag Dániel, a Philadelphia Union magyar válogatott labdarúgója szerint jó úton jár, hogy túlszárnyalja az előző idénybeli teljesítményét, amelyet pályafutása eddigi legjobbjának tart – írja az MTI.

 

„Nekem és a csapatnak is nagyon jól kezdődött az idény, öt forduló után vezetjük a bajnokságot, én pedig négy meccsen is betaláltam. Ez a lendület reményeim szerint az egész évadban kitart” – mondta kedden az M1 aktuális csatornának a középpályás.

A 26 éves futballista – aki eddig minden meccsén kezdő volt – úgy véli, az idén még erősebb a klubcsapata, így akár túlszárnyalhatja tavalyi eredményét, amikor a Keleti főcsoport döntőjében maradt alul.

„Jelenleg nagyon jó helyen vagyok, az idény végéig van szerződésem. Cél a trófea – jelentette ki Gazdag. – Önbizalommal játszunk minden meccsen, olyan állapotban vagyunk, amikor minden összejön.”

A nemzeti együttesről azt emelte ki, hogy vegyes érzésekkel tért vissza az Egyesült Államokba, mert a szerbek ellen jobban játszottak, mégis kikaptak, míg Észak-Írország vendégeként rosszabbul futballozva nyertek. Kifejtette, labdabirtoklásban kellene fejlődni, mert ha a Nemzetek Ligájában nem lesz náluk a labda, akkor a riválisok „szétfuttatják a csapatot.”

Gazdag szerint a magyarok az Európa-bajnok, de a vb-ről lemaradt olaszok, az Eb-ezüstérmes angolok, illetve a németek ellen sem lesznek esélyesek, ahogy a tavalyi Eb-n sem voltak egyetlen ellenféllel szemben sem, de a céljuk, hogy megnehezítsék a riválisok dolgát.

Legfrissebb hírek

Messiék ötöt kaptak otthon, ennek a New York Red Bulls sem örült

Minden más foci
23 órája

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
2025.09.28. 22:14

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

„Hihetetlen utazás volt” – Sergio Busquets bejelentette visszavonulását

Minden más foci
2025.09.26. 07:17

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Légióskörkép: három magyar gól a bajnokságokban, gólpassz a BL-ben

Légiósok
2025.09.22. 10:08

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik