Játékossors: Budapest az igazi otthonom – Cristian Ramírez

– Hogyhogy Budapesten?
– Sokat vagyok itt – válaszolta lapunknak Cristian Ramírez, az orosz élvonalbeli FK Krasznodar 27 éves, 21-szeres ecuadori válogatott védője, aki 2015 januárja és 2016 decembere között 55 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban és négy gólt szerzett. – Kevesen tudják, de Budapest az igazi otthonom. Magyar a feleségem, és bár évek óta Krasznodarban futballozom és ott élünk, ha tehetjük, jövünk haza a magyar fővárosba. Néhány hete már idehaza vagyunk.

– A háborús helyzet miatt?
– Igen. Az orosz kluboknak van egy előírás, amely szerint ha nem kötnek kölcsönös megállapodást külföldi alkalmazottaikkal, joguk van az idény végéig felfüggeszteni a szerződést, és a játékosok, az edzők a nyár végéig elhagyhatják az országot. Oroszországban most bizonytalan a helyzet, a feleségemmel és két kislányunkkal jobbnak láttuk, ha mi is eljövünk. Biztosabbnak éreztük, ha itt vagyunk Budapesten.

– Szeretnek Krasznodarban élni?
– Kellemes hely, közel a Fekete-tengerhez. Jól érezzük magunkat, modern, európai város, a klub pedig nagyszerű. Nekünk, játékosoknak semmire sincs gondunk, mindenből a legjobbat kapjuk. Annyi edzőpályánk van, hogy amióta ott vagyok, gyakorlatilag összeszámolni sem tudtam. Szeretek ott futballozni, nem lenne okom a váltásra, ráadásul még két évig szerződés köt az egyesülethez, de a háború miatt minden bizonytalan, júniusban meglátom, hogyan alakul a helyzet.

– Mit szól a Ferencváros újabb bajnoki címéhez?
– Kint voltam az Újpest ellen a Groupama Arénában, lenyűgöző volt a hangulat. Sok játékossal a mai napig jó a kapcsolatom, az újabb bajnoki cím után többüknek gratuláltam. Oroszországból is figyelem a csapat eredményeit, tudok róla, milyen nagyszerűen teljesített a nemzetközi porondon is. Csak azt sajnálom, hogy nem sodort egymás útjába az élet bennünket, egy Ferencváros−Krasznodar mérkőzést el tudtam volna képzelni.

– Ha már úgyis ilyen sok időt tölt Buda­pesten, nem szeretne visszajönni a Fradiba?
– A Ferencvárosnál mindig is otthon éreztem magam. Sohase mondd, hogy soha, de képtelenség megjósolni, miként alakul a pályafutásom, nemcsak a távoli, hanem a közeljövőm is. Nem zárható ki, hogy egyszer visszatérek az Üllői útra. Ha kimegyek egy-egy mérkőzésre a Groupama Arénába, rengeteg régi ismerős köszön rám.

– Mikor járt legutóbb a hazájában, Ecuadorban?
– A közeljövőben a szüleim jönnek hozzánk, hiszen a párommal a harmadik gyerekünket várjuk. Izgalmas időszak elé nézünk. Édesanyám mindenképpen szeretne velünk lenni a szülést követően, hogy segíteni tudjon. Én sem bánom, hogy most ők jönnek, mert az elmúlt év végén én voltam Ecuadorban, ahol a foci­sulim megnyitóján vettem részt.

– Igen, az első edzést májusban tartjuk. Decemberben a klub alapítását ünnepeltük, átvágtuk a szalagot, és elkezdődött az érdemi munka.

– Hány gyerek van a klubnál?
– Sok. Pontos számot egyelőre nem tudok mondani, hiszen a toborzás hetek, hónapok óta zajlik. A megnyitó óta rengeteg volt az intéznivaló, elkészült a klub címere, megrendeltük a különböző korosztályok edző- és meccs­szereléseit, edzésprogramokat egyeztettem az edzőkkel, a szakmai stáb tagjaival.

– Mi a klub neve?
– Cristian Ramírez FC. Az egyesület címerében két bika feszül egymásnak a mentalitásomra utalva. Nem ismerek lehetetlent. Ha kell, a betonfalnak is nekimegyek.