Benfica: az MU-kiszemelt támadó eladásával megdöntenék Joao Félix rekordját

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 11:22
null
Darwin Núnez fantasztikus hónapokat tudhat a háta mögött (Fotó: AFP)
A Benfica reméli, legalább ötszörös haszonnal adhat túl idén nyáron Darwin Núnezen. Az egyik legígéretesebb Európában játszó tehetségként emlegetett támadót a Manchester United mellett az Arsenal, a Chelsea és a PSG is kinézte magának, a versenyfutás pedig alaposan felsrófolja az árát. A portugálok állítólag azzal számolnak, akár Joao Félix 2019-es rekordja is megdőlhet, aki a bajnokság valaha volt legdrágábban eladott futballistája – még.

 

A The Athletic beszámolója szerint a Manchester United az egyik legfőbb esélyes arra, hogy megszerezze a 22 éves uruguayi támadó, Darwin Núnez játékjogát. A Benfica játékosának sorsa leginkább azon múlik, hogy Erik ten Hag kinevezése a következő napokban hivatalossá válik-e, és a holland szakvezető megvétózza-e a tervezett ajánlatot. Utóbbira a nemzetközi sajtóban megjelentek szerint kicsi az esély.

Arra már annál nagyobb, hogy ne legyen olcsó a transzfer. Korábban az A Bola portugál sportnapilap arról írt, a Benficánál azt sem tartják lehetetlennek, hogy ötszörös áron adjanak túl a csatáron ahhoz képest, amennyiért 2020-ban átigazolták az Almeríától. A Transfermarkt adatai szerint 25 millió eurót fizettek ki a portugálok a spanyol együttesnek…

Mindez azt jelentené, hogy Núnez megdöntheti Joao Félix 2019-es rekordját is, a csatárért akkor 113 millió eurót (azóta pedig további 14 millió bónuszt) fizetett ki az Atlético Madrid. Soha senki másért nem fizettek ki még ekkora összeget a portugál élvonalból távozó futballisták közül.

A nyolcszoros uruguayi válogatott játékos az idényben már 31 gólnál jár, további három gólpassza is akad az eddig lejátszott 36 tétmeccsén. Hétvégén a Belenensen ellen szerzett mesterhármast, előtte pedig a Liverpool kapuját vette be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Núnez szerződése 2025 nyaráig érvényes a lisszaboniaknál, ami szintén emeli az átigazolási díját.

A United mellett a Chelsea és a PSG érezheti magát jó helyzetben, a korábban befutónak tartott Arsenal már kevésbé áll jól a licitversenyben – jegyzi meg a The Athletic.

Legfrissebb hírek

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2025.10.21. 22:28

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik