Klub-vb: az al-Ahli gyorsan elrendezte a bronzmeccset

Vágólapra másolva!
2022.02.12. 16:11
null
A szintén eredményes Abdelkader (balra) gratulál el-Szolijának a góljához (Fotó: AFP)
Az Abu-Dzabiban zajló klubvilágbajnokságán az egyiptomi al-Ahli fennállása során harmadszor szerezte meg a bronzérmet, miután a harmadik helyért lejátszott találkozón 4–0-ra legyőzte a szaúdi al-Hilalt.

Viszonylag gyorsan elrendezte az érdemi kérdéseket az egyiptomi brigád, hiszen a védő Jasszer Ibrahim a 8., majd a 17. percben is betalált, ráadásul a kettő között Matheus Pereirát kiállították. A szaúdiaktól aztán a 28. percben még messzebb került a bronzérem, amikor a francia Clément Turpin játékvezető a videóbíró jelzése után visszanézte Mohammed Kanno belépőjét, majd őt is kiállította. A kilenc emberrel küzdő al-Hilal számára aztán a 40. percben végleg elment a hajó, hogy a klubvilágbajnokságon első alkalommal érmet szerezzen, miután Ahmed Abdelkader belőtte az egyiptomiak harmadik gólját is.

A 4–0-s végeredményt aztán a második félidő közepén Amr el-Szolija állította be, s ezzel az al-Ahli lett a bronzérmes a klubvilágbajnokságon: 2006 és 2020 után fennállása során harmadszor.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, ABU-DZABI
A 3. HELYÉRT
al-Ahli (egyiptomi)–al-Hilal (szaúdi) 4–0
(Jasszer Ibrahim 8., 17., A. Abdelkader 40., el-Szolija 64.)

KÉSŐBB
DÖNTŐ
17.30:
Palmeiras (brazil)–Chelsea (angol) – élőben az NSO-n!

A KLUB-VB PROGRAMJA
1. FORDULÓ
Február 3. al-Dzsazíra (arab emírségekbeli)AS Pirae (tahiti) 4–1
2. FORDULÓ
Február 5. al-Ahli (egyiptomi)Monterrey (mexikói) 1–0
Február 6. al-Hilal (szaúdi)al-Dzsazíra (arab emírségekbeli) 6–1
ELŐDÖNTŐ
Február 8. Palmeiras (brazil)al-Ahli (egyiptomi) 2–0
Február 9. Chelsea (angol)–al-Hilal (szaúdi) 1–0
AZ 5. HELYÉRT
Február 9. Monterrey (mexikói)–al-Dzsazíra (arab emírségekbeli) 3–1
A 3. HELYÉRT
Február 12. al-Ahli (egyiptomi)–al-Hilal (szaúdi) 4–0
DÖNTŐ
Február 12. Palmeiras (brazil)–Chelsea (angol)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Guardiola a Man. City új kapitányáról: Most először én döntöttem, néha szeretek főnök lenni

Angol labdarúgás
4 órája

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
6 órája

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
8 órája

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
20 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
Tegnap, 7:31

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.16. 22:58

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.16. 06:57

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02
Ezek is érdekelhetik