Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.14. 22:29

Jó futballal és kisebb balhéval zárult vasárnap a labdarúgó-klubvilágbajnokság.

Bármilyen furcsa, ebben az esetben a két tény összefügg, mert olyan történt, amire kevesen számítottak, utólag úgy tűnik, az egyik főszereplő sem.

A PSG tavasszal álomfutballal pofozta végig ellenfeleit, a legfontosabb meccseken ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel rukkolt ki, bánta ezt többek között a BL-döntőben az Inter, a klub-vb elődöntőjében pedig a Real Madrid. Nem csoda hát, hogy szinte mindenki könnyed ujjgyakorlatnak tartotta a Chelsea legyalulását is a fináléban, csakhogy dolgozott a szárnyaló csapatok legnagyobb ellensége: a tudatalatti.

Amikor a döntőben 0–0-s állásnál egy mintaszerű párizsi akció végén Désiré Doué öt méterről nem szétbombázta a kaput, hanem amolyan kispályás gólt akart rúgatni a társával és passzolt, lehetett érezni, hogy a franciák fejben nem készültek fel a döntőre. A korábban mutatott futball, az eredmények elhitették velük, hogy el tudják cipelni a gólvonalig a labdát bárki ellen, nem kell száz százalékig beleállni a párharcokba, elegendő a kisebb tempó és labdatartás, hogy majd jöjjön egy villanás, és minden működjön, mint korábban.

Csak éppen egy „szuperéhes” Chelsea jött ki ellenfélként a pályára, amely „szétharapta” a párizsiakat. Enzo Maresca taktikája tökéletesen ült, a védők mögé belőtt labdákra a támadók értek oda előbb, a PSG-nél dolgozott a „visszafelé rosszabb futni, mint előre” elv. Cole Palmerék így fickándoztak és gyorsan lerendezték a meccset, ami nagyon nem ízlett az ettől elszokott franciáknak. Mérkőzés közben meg már nehéz váltani, nem mindig hat jótékonyan a teljesítményre, ha ég a ház, sokkal inkább jön a görcs, a feszültség, ami igencsak meglátszott a PSG játékosain. A Chelsea labdarúgói talán még – nagyon okosan – arra is rámentek, hogy kibillentsék mentális egyensúlyukból a riválist, amely nagy hátrányban elvesztette a fonalat, képtelen volt csak a játékra és a futballra koncentrálni, és elkezdődött a lökdösődés, rugdosódás, hajhúzás… Ez pedig kapóra jött az angoloknak, akik habkönnyen menedzselték a mérkőzést jelentős előnyük tudatában.

Bár azt hittük, hogy a PSG tökéletes gépezetté vált Luis Enrique irányítása alatt és dominál majd a következő hónapokban, években, most kiderült, van még mit csiszolni az öltözőben a fiatal elméken, tudni kell kezelni a nehéz helyzeteket és indulatokat is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
11 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2025.10.01. 23:43

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39
Ezek is érdekelhetik