Afrika-kupa: Algéria nem fordult varázslóhoz – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 21:21
null
Tanácstalan algériai játékosok az idei Afrika-kupán (Fotó: AFP)
Az Algériai Labdarúgó-szövetség kedden furcsa, mindazonáltal hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy az Afrika-kupán címvédő létére rosszul álló válogatottja sohasem kérte sem varázsló, sem sámán segítségét.

 

Rendhagyó közleményében az algériai szövetség leszögezi, hogy sajnálatosnak tartja és elítéli a terjedő pletykát, és munkatársai természetesen soha, egyetlen pillanatig sem gondoltak arra, hogy ilyesfajta külső segítség után nézzenek. Mivel a feltételezés is rombolja a válogatott tekintélyét, kilátásba helyezték: jogorvoslattal élnek mindenkivel szemben, aki ilyesmivel vádolja a csapatukat.

„Mind a labdarúgóink, mind a stábtagjaink kizárólag a tehetségük, az erejük mozgósításával, a munkájuk elvégzésével szolgálják, illetve szolgálták a múltban is Algériát” – írják.

Az ügy előzménye, hogy korábbi szövetségi kapitányuk, Rabah Szadan a napokban azt fejtegette: az Egyiptom elleni 2009-es vb-selejtező előtt az algériai szövetség akkori elnöke, Mohamed Rauraua a csapat szolgálatára hívta az okkultizmus hívei körében nagy becsben tartott rakit, a néhai Seik Belamert. Szadan állítja, bár a sámán megérkezett, nem engedte őt játékosai közelébe.

A híresztelés a legrosszabbkor kelt zavart az algériaiak háza táján: a válogatott címvédőként vesz részt a kameruni kontinensbajnokságon, de két meccs után csupán egy pontja van, gólt még nem szerzett, és a továbbjutáshoz mindenképpen le kell győznie az egyelőre veretlen Elefántcsontpartot az utolsó fordulóban.

Legfrissebb hírek

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Ez minden idők legakrobatikusabb gólja? Látványos mozdulat a kézilabda-vb-n – videó

Kézilabda
2025.01.17. 12:24

Gyász: elhunyt a szövetségi kapitány, aki kis híján csodát tett a vb-újonccal

Minden más foci
2024.12.10. 12:40

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

A honfitárs NOB-tag fogadtatta el Helif olimpiai nevezését

Ökölvívás
2024.11.05. 18:34

Nyárról télre helyezték át a 2025-ös labdarúgó Afrika-kupát

Minden más foci
2024.06.24. 12:41

Szalah betalált, de Egyiptom nem tudott nyerni a Bissau-Guinea elleni vb-selejtezőn

Minden más foci
2024.06.10. 20:02
Ezek is érdekelhetik