Portugália: Pepe kis híján duplázott, újfent a Porto nyerte a rangadót

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.31. 00:03
null
Újfent a Porto nyerte a rangadót (Fotó: AFP)
Hét nappal azután, hogy a Porto 3–0-ra legyőzte a Benficát a Portugál Kupában, a bajnokságban is jobbnak bizonyult lisszaboni riválisánál (3–1).

Káosz uralkodik a Benfica háza táján. Nem elég, hogy még nem találták meg a két napja menesztett Jorge Jesus helyettesét, hét napon belül másodjára szenvednek vereséget egyik legnagyobb riválisuk, a Porto ellen.

Ezúttal Fabio Vieira nyitotta meg a gólszerzők listáját, majd még az első félidőben betalált a 24 éves brazil csatár, Pepe is – egy gólt a 23. percben elvettek tőle –, így kétgólos előnnyel mehettek szünetre a portói játékosok.

Némileg visszahozta a reményt a Benfica számára Roman Jaremcsuk gólja, ám két perccel később André Almeida el is vette azt, hiszen második sárga lapját követően mehetett zuhanyozni.

Mehdi Taremi pecsételte meg végleg a „Sasok” sorsát, a 69. percben újfent kettővel vezettek a hazaiak, innen pedig már nem volt visszaút, az FCP 3–1-re diadalmaskodott.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

LIGA NOS
16. FORDULÓ

Porto–Benfica 3–1 (Fábio Vieira 34., Pepe 37., Taremi 69., ill. Jaremcsuk 47.)
Kiállítva: André Almeida (Benfica, 49.)
Az élcsoport: 1. Porto 44 pont (41–9-es gólkülönbség), 2. Sporting CP 44 (30–7), 3. Benfica 37

Legfrissebb hírek

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Nikitscher Portugáliába szerződött – hivatalos

Légiósok
2025.09.01. 21:13

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27
Ezek is érdekelhetik