Edzősors: Paulo Sousa Brazíliában kaphat kispadot

Vágólapra másolva!
2021.12.26. 12:05
null
Paulo Sousa Brazíliában köthet ki? (Fotó: AFP)
Paulo Sousát, a lengyel labdarúgó-válogatott portugál vezetőedzőjét szeretné szerződtetni a brazil élvonalban szereplő Internacional vezetősége – számolt be helyi sajtóhírek alapján a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A Globo brazil televíziócsatorna beszámolója szerint két évre szóló szerződést ajánlanak az 51 éves trénernek, és a Porto Alegre-i klub képviselői rövidesen Portugáliába utaznak, hogy személyesen tárgyaljanak vele – írja az MTI.

Az Internacional idén a 12. helyen végzett a brazil bajnokságban. Az eddigi szakvezető, Diego Aguirre tíz napja távozott posztjáról.

Sousa, aki korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozott, az idén január 21. óta edzi a lengyel válogatottat. Irányításával az együttes bejutott a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának rájátszásába, ahol az orosz válogatottal találkozik. A pótselejtezőt március 24-én rendezik Moszkvában, a győztes pedig március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország–Csehország találkozó továbbjutójával – tekintett előre az MTI.

Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

A lengyel példa – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.04.09. 23:55

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Mégis marad a Herthánál ifjabb Dárdai Pál – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.24. 20:53

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Súlyos vereséget szenvedett a magyar női futsalválogatott a lengyelektől

Minden más foci
2025.01.12. 18:41

Eddig csillagos ötös: tíz góllal megvertük a lengyeleket, közel az Eb-elődöntő női kéziválogatottunknak

Kézilabda
2024.12.06. 22:00

Lewandowski Lengyelországból hozat munkásokat, hogy felépítsék a házát

Spanyol labdarúgás
2024.10.17. 14:04
Ezek is érdekelhetik