Mégis marad a Herthánál ifjabb Dárdai Pál – sajtóhír

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.24. 20:53
Ifjabb Dárdai Pál marad Berlinben (Fotó: Imago Images)
A korábbi hírekkel ellentétben, most több jel is arra utal, hogy ifjabb Dárdai Pál mégsem távozik a 2. Bundesligában szereplő Hertha BSC-től.

Ugyan korábban beszámoltunk róla, hogy az egyik legnagyobb német sportlap, a Bild szerint Lengyelországban, a Pogon Szczecin csapatában folytathatja a magyar válogatott játékos, most azonban úgy tűnik, változott a helyzet. 

Szintén a Bild hozta le, annak ellenére, hogy ifjabb Dárdai Pál mindössze négyszer szerepelt a berliniek kezdő tizenegyében az idény során, a 25 éves középpályás mégis marad Németországban, mivel a Hertha nemet mond a lengyelek ajánlatára. 

Sajtóhírek szerint ennek az a fő oka, hogy a németek új vezetőedzője, Stefan Leitl – aki mindössze egy hete irányítja a csapatot –, az összes játékossal és szakemberrel tiszta lappal indít, így szeretné, ha mindenki megmutathatná a képességeit, mielőtt komoly döntéseket hoz. 

 

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
22 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Egyre közelebb a Puskás Akadémiához ifj. Dárdai Pál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:37

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38
Ezek is érdekelhetik