Kép: Puskás-mezzel ajándékozták meg Ferenc pápát

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 19:00
null
Ferenc pápa Budapesten járt (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)
A Budapest Honvéd és a Reménység Katolikus Általános Iskola Puskás-mezzel ajándékozta meg a magyar fővárosba látogató Ferenc pápát vasárnap.

Köztudott, hogy Ferenc pápa nagyon szereti a labdarúgást. Értékes ajándékkal lepték meg Budapesten: Puskás Ferenc mezével. Az argentin egyházi vezető kedvenc csapata egyébként a Buenos Aires-i San Lorenzo, amely 2014-ben megnyerte a Libertadores-kupát, és legutóbb 2013-ban zárt az argentin első osztályú bajnokság élén.

Érdekesség, hogy az említett iskola elődje a két elemi iskola közül az egyik, ahova Puskás maga is járt. A „Petőfi utcai iskola, ahova néha-néha bejártam” – emlékezett később.

A mez pedig, amelyet a pápának átnyújtottak, egy korabeli KAC-mez exkluzív replikája – az eredetiben játszott Puskás is a 40-es években, mielőtt Honvéd lett Kispesten, és a klubszínek piros-fehérre változtak.

A katolikus egyházfő egyébként alighanem élőben is láthatta játszani és a Real Madridban először gólt lőni Puskást. A magyar klasszis első (két) találatát a királyiak színeiben éppen a San Lorenzo ellen érte el, amelynek hazai mérkőzésein a fiatal Jorge Bergoglio állítólag 8 és 23 éves kora (1943 és 1959, chilei tanulmányainak megkezdése) között mindig ott volt. Ehhez az is kellett, hogy az eredetileg kihirdetett kétéves FIFA-eltiltást a nemzetközi szövetség a fellebbezések és tiltakozások, valamint a Real Madrid lobbizása miatt végül fél évvel mérsékelte, így Puskás végre elmehetett a csapattal az argentin-uruguayi nyári túrára.

Az 1958. augusztus 21-én játszott meccsen Hector Rial is gólt szerzett, az argentin-spanyol csatár 1976-ban Puskással együtt vállalta rövid időre Szaúd-Arábia válogatottjának irányítását, korábban pedig éppen a San Lorenzo színeiben lett ismert futballista.



Legfrissebb hírek

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
14 órája

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Labdarúgás: az Újpestben is szerepelt fiatal az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.04. 09:54

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00
Ezek is érdekelhetik