DAC: Érvényesülhet a kombinatív játékunk – Németh Antal

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 10:26
null
Németh Antal nehéz meccsre számít
Vasárnap Nagyszombatban lép pályára a Dunaszerdahely a Szered ellen.

 

Két vereség a szerb Partizan elleni párharcban az Európa-konferencialiga-selejtezőben, vereség a Nagymihály elleni bajnoki nyitányon nem indult jól a DAC-nak a 2021–2022-es futballidény. A csapat az előző fordulóban aztán legyűrte a Liptószentmiklóst hazai pályán, vasárnap pedig Nagyszombatban lép pályára a Fortuna Ligában a Szered ellen, amely ebben az évadban a helyi City Arénában fogadja riválisait.

„Jót tett a csapatnak a Liptószentmiklós legyőzése – mondta lapunknak a dunaszerdahelyi együttest irányító Németh Antal.– Mivel a múlt héten kiestünk az Európa-konferencialiga-selejtezőben, az elmúlt napokban kizárólag a Szered elleni bajnokira figyeltünk. Örülünk, hogy a jó minőségű nagyszombati pályán futballozhatunk, mert érvényesülhet a kombinatív játékunk. Noha a szerediek két vereséggel állnak a tabellán, nehéz meccsre számítok, remélem, megfelelő lesz a helyzetkihasználásunk és besöpörjük a három pontot.”

A héten a DAC szerződtette a lengyel élvonalbeli Cracoviától Milan Dimunt, a 24 esztendős szlovák védekező középpályás vasárnap bemutatkozhat új együttesében.     

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
3. FORDULÓ
20.00:
Sered–DAC – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
Tegnap, 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
Tegnap, 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Harmadosztályú ellenfelet vert meg, ott van a DAC a legjobb 32 között a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.09.24. 18:28
Ezek is érdekelhetik