Rögbi Eb: többmilliós kárt okozott a jégverés a Kincsem Parkban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 09:56
Több millió forintos kárt okozott a pénteki vihar a budapesti Kincsem Parkban, amely otthont ad az olimpiai hetes rögbi másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságán a második fordulónak – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A VPB Kommunikáció szombat reggeli közleménye szerint technikai és konyhai eszközökben, az eseményt közvetítő televíziós stáb kameráiban, valamint sátrakban és számítógépekben okozott kárt a vihar – írta az MTI.

Kiss Antal, a Magyar Rögbiszövetség elnöke elmondta, hogy a szervezőbizottság egész éjjel a károk elhárításán dolgozott.

„Szerencsére a pálya olyan minőségű, hogy a hatalmas vízmennyiség ellenére reggelre játékra alkalmas állapotba került. Éjszaka megkezdődtek a tárgyalások az infrastruktúra újratelepítéséről" – nyilatkozta a sportvezető.

A távirati iroda felidézi, a magyar női válogatott egy győzelemmel és két vereséggel zárta a budapesti forduló első napját, a Csehország elleni, utolsó csoportmérkőzése pedig a kedvezőtlen időjárás miatt szombatra csúszott.

A vasárnapig tartó Eb-n szombaton lesznek a női torna helyosztói is, valamint ekkor bonyolítják le a férfiak csoportküzdelmeit. A zárónapon a férfiak helyosztóival ér véget a kontinensbajnokság.

Három héttel ezelőtt az Eb első körében az akkor nyolccsapatos női tornán a magyar együttes az ötödik helyen végzett, a 12 válogatottat felvonultató férfimezőnyben a magyarok kilencedikek lettek – tekintett vissza az MTI.

Legfrissebb hírek

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
2025.07.08. 21:23

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Két és fél órás szünet, hat gól – a döcögős kezdés után könnyedén verte amatőr ellenfelét a Benfica

Klub-vb
2025.06.20. 19:34

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27
Ezek is érdekelhetik