Átigazolás: játékoscserére készül a Sevilla és a Spurs – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 15:42
null
Erik Lamela (balra) Sevillában folytathatja pályafutását (Fotó: AFP)
Az átigazolások terén mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint játékost cserél majd egymással a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur és a La Ligás Sevilla. Előbbitől Erik Lamela, utóbbitól Bryan Gil távozhat, a londoni klub pedig még rá is fizethet az üzletre.  

Fabrizio Romano értesülései szerint a Tottenham 29 éves jobbszélsője, Erik Lamela Sevillában folytatja majd pályafutását a mindössze 20 esztendős balszélső, Bryan Gil játékjogáért cserébe.

Előbbi 2013-ban csatlakozott a londoniakhoz 30 millió euró ellenében, de nem tudott kulcsemberré válni az évek során. Utóbbi a Sevillánál nevelkedett, de csak 21 mérkőzést játszott a felnőtt csapatban. Kölcsönben először a Leganést, majd az Eibart is megjárta, most pedig a Spurshöz kerülhet.

Az eddigi értesülések szerint a Sevilla Lamela játékjoga mellett még 25 millió eurót és további bónuszokat kaphat a spanyol szélsőért.

 

 

 


 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
1 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:55

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik