Az Olümposz tetején – 50 éve játszott BEK-döntőt Puskás Panathinaikosza

 

Senki sem csodálkozhatott azon, hogy az 1971. június 2-án a napfényben fürdő londoni Wembley Stadion gyepszőnyegére, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjére kifutó csapatok egyike a többek között Johan Cruyffot, Johan Neeskenst vagy Piet Keizert felvonultató holland Ajax volt, de azon már igencsak, hogy az ellenfél a görög Panathinaikosz. Az akkor már 16 éve íródó BEK-történelem enyhén szólva sem a görög klubok sikerétől volt hangos: leszámítva az AEK Athén 1969-ben egy luxemburgi és egy dán csapat kiejtését jelentő, így a BEK-negyeddöntőig tartó „menetelését”, még a második fordulón sem jutott túl görög együttes. És mivel azóta sem találkozhattunk görög klubbal a legrangosabb európai kupasorozat – sőt, semmilyen UEFA-versengés – döntőjében, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóságos csoda volt, amit Puskás Ferenc vezetőedzőként elért a Panathinaikosszal, ráadásul görögországi edzősködése első évében!

„Jó csapatunk volt, de Puskás Ferenc nélkül sohasem tudtunk volna ilyen messzire eljutni, ő öntött hitet az együttesbe – mondja lapunknak Nikosz Szakulisz, Puskás athéni tolmácsa, akit arra kértünk, legyen kísérőnk a Panathinaikosz BEK-sikerét felderítő időutazásunkban. Az immár 83 esztendős férfi Magyarországon nőtt fel, Csongrádon érettségizett, 18 évesen részt vett az 1956-os forradalomban, így hiába vették fel a szegedi orvosi egyetemre, 1957-ben inkább Athénba költözött, ahol masszőrként, csontkovácsként, terapeutaként is szolgálta a Panathinaikoszt, és pályája során különböző sportágakban 16 magyar edzőt segített tolmácsként görögországi munkájuk során. – Nálunk a hőség miatt szinte mindig szeptember második felében kezdődött a bajnoki idény, amikor más országok csapatai már régen játékban voltak, így a görög együttesek szinte mindig azonnal kiestek az első fordulóban. De nem abban az évben, már az első pillanattól érezni lehetett, hogy ez most más lesz, volt valami a levegőben. Amikor az első körben a luxemburgi Jeunesse Esch otthonában hatalmas tapsot kaptunk, csak néztünk körbe, hogy tényleg jól látjuk-e, amit látunk, aztán persze hamar világos lett, hogy Puskást tapsolja az egész stadion. Puskás edzői tette azért is kimagasló, mert amatőr csapatot sem előtte, sem utána nem vezetett senki BEK-döntőbe, márpedig a miénk lényegében amatőr egyesület volt, fillérekért játszottak a fiúk, sokan az egyetem mellett, a klub legfeljebb munkahelyet tudott intézni a játékosainak.”

 

De hogyan került Öcsi Görögországba? A görögök nem őt akarták először edzőnek 1970 nyarán, hanem a Real Madrid ifistáival dolgozó korábbi klasszis középhátvédet, José Santamaríát, ő azonban iskoláskorú gyermekei miatt nem vállalta a külföldi feladatot, ajánlotta viszont a játéktól négy évvel korábban visszavonuló Puskást, aki edzőként már túl volt egy amerikai kalandon. Öcsi maga erről így beszélt Almási Tamás nagyszerű, 2009-ben bemutatott Puskás Hungary című filmjében: „Ültem egyik nap a madridi házamban, amikor meglátogatott valaki a Panathinaikosz képviseletében. A klub éppen akkor nyerte meg a bajnokságot, de az edzőjük továbbállt (Lakisz Petropuloszt katonai paranccsal átvezényelték a válogatott élére – a szerk.). Ajánlatot tettek nekem, amit én elfogadtam, és már mentem is. A Panathinaikosz játékosai másmilyenek voltak azokhoz képest, akikkel én együtt játszottam, vagy akikkel dolgoztam Spanyolországban. Aranyos, őszinte srácok, akik nagyon akarták a sikert. Láttam, hogy nagyon tisztelnek, ezért elmondtam nekik, csak rajtuk múlik, meddig maradok. Ha végrehajtják az elképzeléseimet, ha jól szerepelnek, akkor sokáig dolgozunk majd együtt. Megpróbáltam jó csapatszellemet kialakítani. Így aztán rendszeresen jártunk együtt moziba vagy színházba.”

A csapatépítéssel nem kellett bajlódnia Puskásnak, lényegében kész együttest vett át. Elsősorban öt labdarúgóra, az általuk alkotta tengelyre támaszkodott. Takisz Ikonomopulosz volt a kapus, akit Madárnak becéztek, mert szinte repkedett a kapufák között. A középhátvéd a jogászként dolgozó Arisztidisz Kamarasz volt, akit Puskás simán csak Kamarásnak nevezett. A beállós, Frangiszkosz Szurpisz orvostanhallgató volt, a pályán a harcosság jellemezte. A támadó középpályás, Dimitrisz „Mimisz” Domazosz máig klubrekorder a csapat mezében játszott 504 mérkőzésével. A középcsatár pedig Antonisz Antoniadisz volt (róla bővebben keretes írásunkban).

Puskás úgy gondolta, nem képességbeli hiányosságok vannak, fő feladata inkább a démonok elűzése. „A görög futballistáknak addig sohasem volt önbizalmuk, ő száműzte a kishitűségünket – meséli Nikosz Szakulisz. – Mindig azt mondta, amikor erősebb ellenféllel találkoztunk: mi is tizenegyen vagyunk, ők is tizenegyen. Olyan sokszor mondta azt, hogy »játsszál nyugodtan«, hogy ezt a kifejezést a játékosok magyarul is tudták.”

 

Öcsi erről Almási filmjében így fogalmazott: „Azt mondtam a játékosoknak, hogy csak játsszanak nyugodtan, és a pályán állandóan segítsék egymást. Nem traktáltam őket semmilyen hangzatos taktikai utasítással. Úgy gondolom, sok mindent lehet rajzolgatni a táblára, de egy edzőnek tudnia kell, vannak-e olyan játékosai, akik a futball nyelvére fordítják a krikszkrakszokat.”  Nikosz Szakulisz ezt azonban részben cáfolja: „Remekül tudott lelkesíteni, de az nem igaz, hogy nem fordított kellő figyelmet a taktikára. Az Everton elleni idegenbeli meccs előtt Öcsi olyan fantasztikus taktikai eligazítást tartott, amilyet még sohasem láttam, pedig sok nagy edző, köztük Bukovi Márton mellett is dolgoztam.”

Puskás olyan klubtól érkezett, amely addigra már hatszor nyerte meg a BEK-et, háromszor maga is főszereplője vagy részese volt a sikernek, ötször jutott döntőbe a Real Madriddal, így érthető, hogy leginkább a BEK-szereplés érdekelte. „A Panathinaikosszal folytatott tárgyalásokon külön ragaszkodott ahhoz: a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a menetelés esetére extra premizálási rendszert dolgozzanak ki  – olvasható Szöllősi György Puskás-életrajzában.  – Szinte komikus volt, hogy ilyesmit kikötött, hiszen elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy görög csapat akár csak egy-két fordulót is túléljen a BEK-ben. De Puskás tudta már, mi az a futball: sokszor hajmeresztő véletlenek összjátéka, amelyben bármikor győzhet a gyengébb. Ezért, amikor a görög bajnokcsapat elnökével, Kitszosz Mihalisszal tárgyalt, lépésről lépésre megegyezett velük: ha a Panathinaikosz a legjobb tizenhat közé jut, akkor ennyi és ennyi jár neki, ha a nyolc közé, akkor ennyi, és így tovább. Egyre furcsábban néztek rá tárgyalópartnerei, Puskás mégis ragaszkodott ahhoz, állapítsák meg a szerződésében még azt is, a döntőbe jutásért mennyit kap. A megbeszéléseken állítólag az akkori elnök szájából tréfásan elhangzott az is: »Ha döntőbe jutsz a csapattal az Európa-kupában, a tiéd lesz fél Görögország.« Bizony, a szaván kellett volna fogni...”

Persze, amikor az első fordulóban a zöld-fehérek könnyedén elintézték luxemburgi ellenfelüket, még senki sem sejthette, milyen sikertörténet indul útnak. A második körben, a legjobb 16 között a Slovan Bratislava azonban már húzós ellenfélnek ígérkezett.  „Mindenki a pozsonyiakat tartotta esélyesebbnek, a csehszlovák futball jóval erősebb volt akkor a görögnél, az előző évben a Slovan a Barcelona legyőzésével megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, és egy másik pozsonyi együttes, az Inter Bratislava nyerte meg az akkor még meglehetősen rangos eseménynek számító Közép-európai Kupát  – mondja Puskás Ferenc korábbi tolmácsa.  – Érdekes, hogy miután kiejtettük őket, elnyertük a szimpátiájukat is, mert a sorozat minden hátralévő meccse előtt biztató, utána pedig gratuláló táviratot kaptunk a Slovantól. ”

A sikerrel máris a legjobb nyolc között találta magát a Pana, de azt kevesen tudták elképzelni, hogy ennél is tovább léphet, hiszen a negyeddöntőbeli ellenfél az angol bajnok Everton volt. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy az angol klubfutball akkoriban élte a virágkorát, de 1968-ban mégiscsak a Manchester United nyerte meg a BEK-et, 1969-ben a Newcastle United a VVK-t, az MU a BEK-ben ebben az évben is elődöntős volt, miként 1970-ben a Leeds United, és az angolok lehetőségei összehasonlíthatatlanok voltak a görögökéivel. „Öcsi alaposan feltérképezte az angolokat fantasztikus kapcsolatai révén. Volt egy kis telefonkönyve, abban mindenki benne volt, pillanatok alatt leinformálta az Evertont  – eleveníti fel emlékeit Nikosz Szakulisz. – Mindent el tudott intézni, bármikor mehettünk például edzőmeccset játszani a Real Madriddal. Talán az a liverpooli találkozó a legszebb emlékem az egész sorozatból. Jogunk lett volna a mérkőzés előtti napon edzést tartani a stadionban, de az Everton valamilyen kifogással nem engedett be minket a Goodison Parkba. Megtudta ezt a városi rivális, a Liverpool menedzsere, a legendás Bill Shankly, aki nyomban felhívta Öcsit, és felajánlotta, hogy mehetünk hozzájuk edzeni az Anfield Roadra… Másnap a városban sétálva pedig ahány Liverpool-drukkerbe botlottunk, mindtől azt hallottuk, hogy nekünk drukkol az Everton ellen.”  A Panathinaikosz éppen úgy jutott tovább, ahogyan a sorozat minden egyes párharcában: idegenben szerzett gólt, otthon pedig nem kapott egyet sem (1–1, 0–0).

Az angol bajnok búcsúztatásának már nagy nemzetközi visszhangja volt, még a világ akkori első számú szaklapjának számító brit World Soccer is cikket szentelt a görögök menetelésének, hangsúlyozva a sikerekben Puskás Ferenc szerepét. A jugoszláv bajnok Crvena zvezda elleni elődöntő első mérkőzése után azonban még maga Puskás is úgy fogalmazott: „Ha a Jóisten másfél órára elszundít, még mi is továbbjuthatunk.” Merthogy Belgrádban 4–1-es vereséget szenvedett a csapat. „Mégis hittünk a döntőbe jutásban, mert a négy-egyes vereség nem volt reális – magyarázza Nikosz Szakulisz. – Az egyik góljuknál át sem ment a labda a gólvonalunkon, mégis megadták. Sohasem láttam még ilyen ellenünk irányuló játékvezetést, és Öcsit sem láttam soha olyan mérgesnek, a repülőtéren hazafelé összeakadtunk a bíróval, majdnem megverte.”

A visszavágó előtt aztán a levegőben volt egy másik dráma is: Puskás bejelentette a felmondását. Merthogy nemcsak számon kérte rajta a nagy különbségű belgrádi vereséget a görög sportminiszter (!), de azt is közölték vele, hogy a visszavágót a városi rivális, az Olympiakosz jóval több nézőt befogadni képes stadionjában kell lejátszani. „Akkor már kezdtem kicsit bosszús lenni, és kijelentettem, hogy ő, ha akar, játszhat az Olympiakosz pályáján, de én nem kérek belőle: az én csapatom ott fog játszani, ahová való, a saját stadionjában. Közölték velem, hogy ne vitatkozzak, az a parancs, hogy »idegenben« kell játszanunk. Erre azt mondtam: »Akkor én elmegyek. Keressenek más edzőt!«”.

A vezetőség engedett, és a döntés Puskást igazolta (akinek az nem tetszett, hogy Pireuszban túl messze van a játéktér a nézőktől): az Aposztolosz Nikolaidisz Stadionban egy gombostűt sem lehetett leejteni, és pokoli atmoszférát teremtettek a szurkolók! Három gólt kellett ledolgozni, és a 2. percben már ott is volt az első a jugoszlávok kapujában! Antoniadisz szerezte, aki az 54. percben duplázott, így már csak egy hiányzott. Akkor jött Puskás edzői pályafutása egyik legnagyobb húzása: emlékezett rá, hogy a Honvédban és az Aranycsapatban Bozsik József, a fedezet sokszor kihúzódott a jobb szélre, ha nagyon kellett nyomni, és begyötörni valahogy egy gólt, ezért erre utasította „Mimisz” Domazoszt is. Meg is lett az eredménye, a 65. percben Kamarasz gyönyörű góljával már a Pana állt továbbjutásra! Almási filmjében Domazosz azt mondja: „Ezt a gólt nem mi lőttük, ez Puskás gólja volt.”

„Már közel álltunk a győzelemhez, de két perccel a vége előtt még hatalmasat kellett védenie ujjheggyel Ikonomopulosz kapusnak a magyarul is jól beszélő Sztaniszlav Karaszi lövésénél  – mondja Nikosz Szakulisz. – Ha az bemegy, vége mindennek.”

Így azonban minden idők egyik legnagyobb BEK-fordítását produkálva jutott a londoni döntőbe a csapat!  „Athénban mindenki az utcára tódult ünnepelni. Huszonötezer görög utazott Londonba a döntőre, korábban sohasem volt olyan, hogy ilyen sokan kísértek volna el valahová egy görög futballcsapatot”  – emlékezik vissza beszélgetőpartnerünk.

A Wembleyben játékosként Puskás már letette a névjegyét, 18 évvel korábban, a 6:3 során, a visszahúzós cselt követő góljával beírta magát a futballtörténelembe, ezúttal viszont ő csak a pálya szélén szoríthatott az övéiért. A több mint 83 ezer néző előtt a sokkal esélyesebb Ajax 2–0-ra nyert, Dick van Dijk már az 5. percben betalált, majd három perccel a vége előtt biztosította be a hollandok győzelmét Arie Haan, miután lövésénél megpattant a labda Antimosz Kapszisz lábán, és a kapuba vágódott. A görög csapat végig kulturáltan futballozott, és nem vallott szégyent a korszakos Ajax ellen, amely aztán a következő két kiírásban is elnyerte a BEK-trófeát.

„Nekem csak az fájt, hogy – mert sokat jártam utána Magyarországra – a magyar emberek szinte semmit sem tudtak arról a hatalmas sikerről, amit a honfitársuk elért, a sajtó nem zengte a dicsőségét, szinte agyonhallgatták ezt az óriási hőstettet” – zárta visszaemlékezését Nikosz Szakulisz.

 

 

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 29-i lapszámában jelent meg.)