Gól, csajok, satöbbi – hetvenöt éves lenne George Best, az ötödik Beatle

Ha a David Beckhamet körülvevő popkultuszt kereszteznénk Paul Gascoigne önpusztító életvitelével, nagyjából megkapnánk George Bestet. Pedig a Belfast külvárosában született srác sokáig egyáltalán nem tűnt olyannak, akiből a bulvárlapok szerkesztőinek kedvence, majd súlyosan beteg alkoholista lesz.

„Pelé good, Maradona better, George Best” – mondta egyszer szerényen, de korának olyan formátumú játékosa volt, és olyan sűrűséggel szórta a jobbnál jobb bonmot-kat, hogy ezt is mosolyogva elnézték neki. (Egyszer maga Pelé nevezte a valaha volt legnagyobbnak, de miután ezt a brit sajtónak mondta, kezeljük forráskritikával a mondatot.)

Manchester vörös felében hozzá kötik a 7-es szám mítoszát, holott a posztonkénti számozás korában játszott ő mindenben, egyszer még 9-esben is, igaz, az 1968-as, Benfica ellen megnyert BEK-döntőben például a 7-es virított a hátán (meg jobbszélsőként oly sokszor), és több sem kellett a „vörös ördögök” fanatikusainak. A későbbi ikonok közül Éric Cantona, David Beckham és Cristiano Ronaldo (manapság pedig Edinson Cavani) mind-mind Best nyomdokain lett 7-es az Old Traffordon.

A futball gazdag történelme bőséggel meg van áldva a rájuk zúduló sikert nehezen feldolgozó sztárokkal, de George Best alighanem közülük is kiemelkedett. Tegyük hozzá: játéktudásban is, hiába volt kicsi és vékonyka, nem véletlenül sürgönyözte 1961-ben az MU játékosmegfigyelője, Bob Bishop Manchesterbe Matt Busby menedzsernek, hogy „Azt hiszem, találtam egy zsenit!”

Tizenhét évesen mutatkozott be a United felnőttcsapatában, két évvel később pedig kivette a részét az 1958-as müncheni repülőtragédia utáni első bajnoki MU-aranyból. Ekkor már északír válogatott volt, de negyven meccs sem jutott neki, mivel úgy érezte, esélye sincs eljutni egy nagyobb tornára, saját bevallása szerint klubkötelezettségei mellett úgy tekintett a nemzeti tizenegyre, mint „rekreációs futballra”.

Édesapja szép kort ért meg, 88 évesen hunyt el 2008-ban, azaz két és fél évvel túlélte rosszéletű fiát. George Best nyilvánvalóan a mamától örökölte hajlamait, aki alig 56 évesen halt bele a mértéktelen alkoholfogyasztásba. Besttel karrierje felfelé ívelő szakaszában még nem volt gond, Matt Busby értő kézzel gardírozta egyik legcsillogóbb gyémántját, aki a müncheni katasztrófát túlélő, vele állandóan rivalizáló Bobby Charlton mellett egyre érettebb, egyre virtuózabb teljesítményt mutatott a pályán is.

A pályán kívüli húzásai azonban eleinte kisebb, később növekvő aggállyal töltötték el a környezetét. Az ötödik Beatle-nek nevezték, ami a hatvanas évek Angliájában annyit tett, hogy első futballistaként vált celebbé. Kínosan figyelt rá, hogy a londoni éjszakában kipipálja kora Miss Angliáinak „megszerzését”, kétszer nősült, természetesen mindkétszer modellt vett feleségül (Angela MacDonald-Janest és Alex Purseyt), egy fia született – Calum Bestből is fotómodell, majd televíziós személyiség lett.

„1969-ben felhagytam az alkohollal és a csajozással. Az volt életem legszörnyűbb húsz perce…” – mondta vigyorogva, amikor még futott a szekere. Ám amikor Manchesterben megnyitotta hírhedt Slack Alice nevű klubját (nem titkoltan azzal a céllal, hogy ne kelljen állandóan Londonba rohangálnia, ha bele akar csapni az éjszakába), végképp elindult a lejtőn. Ekkor nyilatkozta róla edzője, az amúgy szintén ír Frank O'Farrell, hogy Best egyetlen sporttevékenysége az üres sörösdobozokkal való dekázás.

A hetvenes évek elején már rendszeresen késett az edzésekről, volt, hogy napokra, sőt hetekre nyoma veszett, ittas vezetéstől éttermi lopáson át verekedésig hosszú a lista, ami miatt zűrös élete során letartóztatták, 1984-ben Amerikában még a karácsonyt is rács mögött töltötte. Kaliforniában is pubot nyitott Bestie's Beach Club néven, a skót Hiberniannél pedig érdemi pályafutása méltó lezárásaként az éppen ott játszó francia rögbiválogatottal bonyolódott egyhetes eltűnésbe torkolló masszív ivászatba.

De ha kellett, hat gólt lőtt a Northamptonnak egy 1970-es FA-kupa-meccsen, amikor képes volt a futballra koncentrálni, varázslatos megoldásokat mutatott, nem véletlenül lett 22 éves korára BEK-győztes, Angliában az Év játékosa és aranylabdás. A világ csak nézett, amikor 1972-ben, 26 évesen bejelentette, hogy abbahagyja, ezt a döntését még felülbírálta, de már sohasem lett a régi. Egyebek mellett dél-afrikai, hongkongi és ausztrál klubokban váltotta aprópénzre a tudását, de valamivel több mint három évre feltűnt az Egyesült Államok bimbózó futballjában is.

Az 1982-es világbajnokság előtt a Spanyolországba hihetetlen módon kvalifikáló északír válogatottnál is felvetődött a neve, és Billy Bingham kapitányon nagy volt a nyomás, hogy a 36 éves legendának is szorítson helyet a 22-es keretben. Végül azonban mindenki belátta, hogy a szinte állandóan részeg Best vb-részvételére semmi esély. Így aztán nemzeti színekben nem alkothatott maradandót, hacsak egy Anglia ellen lőtt – meg nem adott – gólt (1971-ben a kirúgáshoz készülő Gordon Banks kezéből „csente el” a labdát) és azt az esetet nem vesszük, amikor 1970-ben a skótok ellen Belfastban sárral dobta meg az egyik partjelzőt, amiért megkapta pályafutása első piros lapját.

Takarékossággal sohasem vádolta senki, ahhoz képest, hogy mekkora sztár volt, alig maradt valamije, még az Aranylabdáját is eladta, és karrierje befejezése után is rászorult az ilyen-olyan jövedelmekre. „Rengeteg pénzt költöttem csajokra, piára és sportkocsikra. A többit pedig egyszerűen eltékozoltam…”   – indokolta túl a negyvenen méltatlan anyagi helyzetét.

Aztán 2000 márciusában nem meglepő módon májkárosodást állapítottak meg nála, két évvel később alkoholtaszító pirulákat ültettek a gyomrába, 2002 nyarán pedig már olyan súlyos lett az állapota, hogy májátültetésre volt szüksége. Alig több mint három évet élt még, 2005 őszén vesegyulladás miatt került az intenzívre, végül tüdőgyulladás vitte el. Éppen november 25-én, a Wembleyben aratott 6:3-as győzelmünk 52. évfordulóján.

A BBC megszakította adását, Észak-Írországban megteltek az utcák emberekkel, temetésén mindenki ott volt, aki számít, és 2006-ban, a születése napján Belfast repülőterét is róla nevezték el. Az Old Traffordon pedig ott áll közös szobra Bobby Charltonnal és Denis Law-val, a Szentháromság, minden United-rajongó első számú kegyhelye. A klub első három aranylabdásából egyedül George Best nincs közöttünk.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 22-i lapszámában jelent meg.)