Labdarúgás: két évig nem kaptak fizetést egy kínai csapat játékosai

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 10:46
Két idényen keresztül nem kaptak fizetést az egyik legrégebbi kínai labdarúgóklub, a tavaly megszűnt Liaoning Hungjün FC játékosai, akiknek azóta is tartoznak.

„Mindent megtettünk a pályán, hogy hozzásegítsük a csapatot a másodosztályban maradáshoz. Megértettük, hogy a klub anyagi nehézségekkel küzdött, de két szezont dolgoztunk végig fizetés nélkül, és még mindig nem kaptuk meg a pénzünket” – mondta Szang Ji-fej, a korábbi csapatkapitány.„Mindent megtettünk a pályán, hogy hozzásegítsük a csapatot a másodosztályban maradáshoz. Megértettük, hogy a klub anyagi nehézségekkel küzdött, de két szezont dolgoztunk végig fizetés nélkül, és még mindig nem kaptuk meg a pénzünket” – mondta Szang Ji-fej, a korábbi csapatkapitány.

Hozzátette, minden törvényes lehetőséget kihasználnak, hogy hozzájussanak az elmaradt fizetésükhöz.

Tavaly májusban jelentették be, hogy anyagi okok miatt megszűnik az 1953-ban alapított Liaoning Hungjün FC, amely nyolcszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes, az ázsiai Bajnokok Ligája elődjében 1990-ben arany-, 1991-ben pedig ezüstérmes volt. A gárdát vezetőedzőként 2003-ban a bolgár Dimitar Penev, 2008-ban pedig a német Werner Lorant irányította.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Labdarúgás: az Újpestben is szerepelt fiatal az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.04. 09:54

Női futball: kikaptak a svájciaktól az U17-esek felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.11.02. 17:55

Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?

Utánpótlássport
2025.10.29. 09:06
Ezek is érdekelhetik