Gyász: Maradona még a teniszért is elutazott Zágrábba

POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 22:02
null
Maradona 2016-ban kiszurkolta az argentin Davis-kupa-győzelmet Zágrábban (Fotó: AFP)
A világ labdarúgásán belül természetesen Horvátország labdarúgó társadalma és sportsajtója is döbbenettel teli meghatottsággal búcsúzik a valaha élt egyik legnagyobb futballistától, Diego Armando Maradonától.

A GNK Dinamo Zagreb klubja honlapján és közösségi portálján idézi fel az 1994-es zágrábi Horvátország – Argentína barátságos válogatott mérkőzést, melynek keretében a Maksimir-stadion tömött lelátói előtt szerepelhetett és a horvát Zvonimir Boban mellett ő vezethette ki nemzete együttesét csapatkapitányként a gyepre.

„Itt lehettünk részesei földönkívüli mozdulatainak, melyektől most búcsúzunk. A futball ugyan elveszített egy legendát, de a legendák sosem halnak meg! Köszönünk mindent Diego Armando Maradona” – hangzik az elköszönés a Dinamo részéről.

Maradona egyébként 2016-ban is járt Horvátországban, akkor a tenisz Davis-kupa horvát–argentin fináléja miatt landolt Zágrábban. Temperamentumos szurkolása nem csupán a hazai közönséget, de Argentínát is magával ragadta, hiszen végül 3:2-re győztek a dél-amerikaiak.

„Elhunyt Diego Maradona: szívroham vetett végett az egyik legnagyobb labdarúgó életének...” – szól a Vecernji list főcíme. A Novi list napilap portálja Maradona pályafutásának részletezése mellett például az ötven legszebb futballjelentéből készült válogatást linkelte be cikkében a futball-varázslóról.

A Sportske novosti internetes oldalának teljes kezdőlapját „kisajátította” a gyászhír és Maradona. Az emlékek széles tárháza került elő a hasábokon a legendás argentinról, aki a jugoszláv időkben, 1982-ben a Barcelona színeiben Belgrádban például még a Crvena zvezda elleni kupameccsen is varázsolt.

Legfrissebb hírek

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
14 órája

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
Tegnap, 11:18

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

A második számú osztrák teniszező nem játszik ellenünk a Davis-kupában

Tenisz
2025.08.27. 12:35

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.08.23. 23:24

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22
Ezek is érdekelhetik