Ajax: felavatták Johan Cruyff szobrát Amszterdamban

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 16:57
null
Johan Cruyff szobra (Fotó: AFP)
Az amszterdami Ajax-stadion főbejárata előtt felavatták a holland futballklub néhai legendás játékosának, Johan Cruyffnak emléket állító bronzszobrot.


Az egyesület egykori ikonikus alakjának tiszteletére emelt életnagyságú alkotást rajongók adományaiból – 75 ezer euróból – hozták létre.

Maga az aréna is Cruyff nevét viseli. A kiemelkedő képességű, az Aranylabdát háromszor is elnyerő irányító az Ajaxnál kezdte a pályafutását, 1964-től 1973-ig, majd 1981-től 1983-ig viselte a színeit. A csapattal nyolcszor nyert bajnoki címet, ötször Holland Kupát, háromszor Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Edzőként 1986 és 1988 között irányította az amszterdamiakat, 2011 és 2012 között pedig sportigazgatóként dolgozott nevelőegyesületénél.

Cruyff 2016. március 24-én, 68 éves korában, tüdőrákban halt meg. Tiszteletére az általa viselt mez számát, a 14-est az Ajax visszavonultatta.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

A ráadásban csikarta ki a győzelmet az MU, a Lazio elsőként jutott a legjobb 16 közé az El-ben

Európa-liga
2025.01.23. 23:14
Ezek is érdekelhetik