Gyász: elhunyt Marián Cisovsky, volt szlovák válogatott labdarúgó

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 18:24
null
Marián Cisovsky (1979–2020)
Gyógyíthatatlan betegségben, 40 éves korában elhunyt Marián Cisovsky, 15-szörös szlovák válogatott labdarúgó – adta hírül pályafutásának utolsó klubja, a cseh Viktoria Plzen.

A háromszoros szlovák bajnok védőjátékosnál 2014-ben diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű, izomsorvadással járó kórt, amellyel szemben az orvostudománynak még nincs ellenszere.

Cisovsky több szlovák együttesben is játszott, így a pozsonyi Interben, a román bajnokságban a Temesvár légiósaként futballozott, innen igazolt Plzenbe, amellyel kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Hazája válogatottjában 2002 és 2013 között 15 alkalommal szerepelt, ott volt a pályán a magyar válogatott ellen 2008 februárjában Cipruson lejátszott felkészülési mérkőzésen is – a szünetben lecserélte Jan Kocián akkori szövetségi kapitány.

Az ALS áldozatai között jegyzik a holland válogatott néhai labdarúgóját, a tavaly meghalt Fernando Ricksent, és ebben a betegségben hunyt el 2018-ban a világhírű angol elméleti fizikus, az élete végéig tolószékhez kötött Stephen Hawking is, valamint a betegség egyik első ismert áldozata, a korábbi kiváló baseball-játékos, Lou Gehrig is, akiről az egyik nevét kapta a kór. És ugyanezt a betegséget diagnosztizálták a múlt héten az FC Barcelona korábbi másodedzőjénél, Juan Carlos Unzuénál.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17
Ezek is érdekelhetik