Fortuna Liga: zseniális húzás, nézők előtt a DAC–Slovan

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 11:21
null
Július elsején csap össze a DAC a Slovannal (Fotó: Dömötör Csaba, 2019)
Remek hír a dunaszerdahelyi szurkolóknak: az eredetileg vasárnapra tervezett DAC–Slovan rangadó szerdán, július 1-én lesz, ami azt jelenti, hogy nagyjából 6000 néző előtt.

 

A szlovák kormány múlt heti döntése alapján július 1-től az átlós ülésrend betartásával több mint ezer résztvevője is lehet a sporteseményeknek, maximum a stadionok befogadóképességének az ötven százaléka.

,,Ez jó hír, mert megnyithatjuk a stadionok kapuit. A Mol Aréna befogadóképessége 12 700 fő, nagyjából 6000 ember jöhet ki a mérkőzésekre. Körülbelül 5000 szezonbérletessel rendelkezünk, ezért ez számukra is egy kedvező újság. Másrészt azonban jövő vasárnap a Slovannal mérkőzünk, de ez a rangadó még nem esik bele az említett időszakba, amit sajnálunk. A DAC-Slovan ugyanis egy olyan összecsapás, amely érdekli és vonzza is az embereket. Keressük annak lehetőségét, hogy a szurkolók már erre a derbire is kilátogathassanak” – nyilatkozta még a múlt héten a dunaszerdahelyi klub hivatalos honlapján Világi Oszkár tulajdonos.

E szavak mögött lehetett érezni, hogy a DAC mindent megtesz annak az érdekében, hogy a leghűségesebb szurkolók ott lehessenek már a pozsonyi csapat elleni rangadón.

A dunaszerdahelyiek először külön engedélyt kértek a kormánytól, hogy már június 28-án ott lehessenek a nézők a stadionban. Ezt elutasították az állami szervek.

A DAC-vezetősége azonban megtalálta a zseniális megoldást! Az eredetileg június 28-ára tervezett meccset, melyen csak ötszázan lehettek volna jelen, a Slovan belegyezésével is július 1-jére halasztották!

Ma azonban minden DAC-drukker figyelme Rózsahegyre irányul. Este a Szlovák Kupa döntője lesz a tét.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir a dunaszerdahelyi Mbappé

Minden más foci
21 órája

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC

Minden más foci
2025.11.08. 17:29

Kl: Baráthék ikszeltek Prágában, Bolláék a Craiovától is kikaptak

Európa-konferencialiga
2025.11.06. 23:00

Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC

Minden más foci
2025.11.05. 20:25

Három a magyar igazság Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.11.02. 12:16

A Dunaszerdahely másodszor is legyőzte a Kassát

Minden más foci
2025.11.01. 19:54

Tuboly Máté 2028 nyaráig hosszabbított a Dunaszerdahellyel – hivatalos

Minden más foci
2025.10.30. 17:19

Átéltünk pár forró helyzetet, de végül megmutatkozott a csapat karaktere – Tuboly a DAC győzelméről

Minden más foci
2025.10.26. 12:07
Ezek is érdekelhetik